Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2017

The Undying Monster (1942)

Kép
No, ez alig egy órás.

Hah, "megtörtént eset", lol.

Természetesen van (őrült) tudósunk laborral. És megvan a menekülő női áldozatunk is. De legnagyobb hír hogy a központi szereplő is nő!


Valami biztos folyik a házban, mert a családi kriptában valaki elvonszol egy halom bilincset miközben a nyomozók körbenéznek, a komornyik és a női változata echte utalnak rá hogy tudnak róla mi folyik itt a többiek háta mögött, és a főszereplő férfiismerőse eltűntet bizonyos lábnyomokat.

A nyomozati szakasz vége, nem hiszitek el, SZÍNKÉPELEMZÉS:


Sajna vki - a stúdió, a rendező, esetleg a forgatókönyvíró - ellenben roppantmód elhatározta hogy márpedig itten természetfeletti lesz, így mihelyst megvan a bizonyítás,a tárgyi bizonyíték egyszerűen voltnincs.


Nagyon érdekes hogy a szörny bár technikailag farkasember, amúgy lehetne bármi. Szinte nem fontos. Ez a film inkább krimi, vagy egy horror-kísértet-történet amiben a családnak van egy szörnyű titka, mondjuk egy deformált gyilkos gyerek-aki-fenőt…

The Mad Monster (1942)

Kép
Nah, a '40-es években mondhatni beindult a filmgyártás. Átlagban az évtized minden évére jutott még egy vérfarkas-film is.
Valójában ezek többsége a dekád első felében készült.

Indításként itt (megint) farkasból emberbe vérátömleszt valami őrült tudós. Alanyunk pedig eléggé Frankeinsteinre, esetleg a Gólemre hajaz:


No, kész is a farkasember:


Az Őrült Tudós motivációja amúgy hogy kidobták a katedráról. Felhasználási célja a kísérletnek: szuperkatonák. Az olyasmi mindig jól sül el...


Hozzá jelen alanyunk értelmileg kihívásokkal küszködik, mondhatni állati szintű elme. Nem sértésből, csak a koncepció miatt mondom.

Amikor meglátjuk az ismeretlen farmercsaládot, ki is írhatták volna: "az első áldozat(ok)". Talán mégis pici meglepetés hogy a kislányt viszi.


Ja, a szörnyet csak ezüstgolyóval lehet megölni, ez itt már tudott.

Másnap egy újságíró azzal jön elő hogy biztos dinoszaurusz vót. A doki lebeszéli.

Mint kiderül a doki egy rafinált gyilkosságot tervelt ki. A korábbi kollé…

The Wolf Man (1941)

Kép
Hű. A stáblistán sok karakter katonaszerep, de talán mégis leginkább ez ragad meg azonnal:


Na de ez! Nincs ennek civil neve?


Ügyeletes őrült tudósunk csillagvizsgálótávcsővel kukkol valami nőt miutánváltott pár semmitmondó szót régről való ismerősével. Vagy lehet hogy az ismerős kukkol, nem figyeltem. Elterelte a figyelmemet a Hófehérke idekeveredett aláfestőzenéje.Igen messze vagyunk még ettől:


 Mindenesetre siet is közölni a kukkolását a nővel. Van ám bőra képén. Farkassáválni már fel sem fog tűnni.
De ha erre a csaj elmondja a farkasmeber legendáját, a film első filmkockáiban miért kellett egyszer azt már elolvasnunk?
Azért jó tudni hogy minden vérfarkast pentagramma jelöl.

Végül Farkasember ráveszi Megkukkolt Lányt hogy csináljanak valamit. Ez a valami az lesz hogy Megkukkolt Lány barátnőjét elkísérik jósoltatni. Ami mint tudjuk ördögi praktika - bele is hal rögtön utána egy farkastámadásba.
Rövid úton az is kiderül hogy a farkas a jós volt (Lugosi nagyon rövid szerepet kapott, hm…

Werewolf of London (1935)

Kép
Na, ennek már a plakátja ígéri végre a farkasembert:


És máris ott a szörny, már meg is harapja a virággyűjtőket Tibetben.


Ugrunk az '"őrült tudós laborba", mert ugye  nem ám csak úgy felrakjuk a növényt az asztalra mondjuk egy cserépben. Visszük az egész sziklát amin találtuk. És ráirányozzuk a halálsugarat, ami minden labor szerves része. Vagy mi az az izé ott.


Kicsit megsisterget egy szikráztatót csak hogy tudjuk ez tényleg egy horrorfilm-frankeinstein-labor, aztán ki hinné, arisztokrata partin találjuk magunkat, és dokinknak itt is akad vetélytársa.


A partin előkerül egy kínai/japán/valószínűleg-fehér-játsza, és közli hogy ők már a főszereplővel találkoztak. Akkor szerintem nyilván ő a vérfarkas, mert eddig a vásznon nem láttuk.
Közli is hogy a levadászott növény a vérfarkasság ellenszere, merthogy az nem ám emberből farkas, hanem ősátánnak teremtménye. Felőlem.

Btw, erről a tibeti vérfarkas dologról beugrott az X-akták egy része. Akkor az erre utalás? Kit érdekel, a …

Wolf Blood (1925)

Kép
Hát, a Godzilla-filmeket nem folytatom. Elkezdtem a következőt, de untam. Nem mintha rossz lett volna. Jó volt, és ez a lebosszantóbb az egészben. Nem akartak történetet mesélni,csakegy Godilla-filmet gyártani a pénzért. Ehhez minden jellemzőt amitől a filmek működtek összeszedtek, és építettek velük új filmet. De emiatt elveszett a varázslat.

Szóval ez most egy farkasember-film. Az első sajna elégett, abban csak mesélt vmi öreg indián vmi legendát, és szerepe szerint a farkasemberség ott nem átok volt, hanem önként szerzett erő.

Ez a film is néma. Indításként akkoriban lehet-újdonság volt, A cég szabotálja B céget hogy elvegye a földjét a vadnyugaton. Westernsztorinak tök tipikus a western-korszakban. A szabotázs konkrétan úgy megy hogy jól rálőnek a munkásokra megsebesítve őket. A telephelyvezető meg ahelyett hogy a rendőrséget hívná, a cégvezetőt hívja hogy küldjön egy orvost. Aki a cégvezető udvarlója. Aki ennek nagyon örül, mint a képen is látható:


Ha nem lenne egyértelmű, a ffi …