A magyar filmgyártás filmjei 324 - Szabadesés (2014) / Viharsarok (2014) / Liza, a rókatündér (2015) / Argo 2 (2015)

Mikor elindul a film, már tudni hogy reklámfilmes gyártotta. De míg Hollywoodban ez pergőbb, feszesebb filmet jelentene, errefelé széthullót, (központi) történet nélkülit jelent.

És haa film arról szól hogy egy nő szétplaccsan kiugorva az akárhányadikról, nem kezdhetnénk azzal, ahelyett hogy egy ziháló dagadék öregasszonyt bámulunk? Ja, hogy az öregasszony (fog) leugrani. És miután kiogrik a tizedikről, egy karcolás nélkül felkel a betonról.
És bár ezt ígréi az ajánló: "A film keretét adó zuhanás csupán ebbe a hét lakásba enged betekintést" szó nincs ilyesmiről. Nincs kereet. A zuhanás lezajlik a film elején, oszt jónapot.

Ahogy fölfelé megy és elér egy-egy emeletre a rendező ETTŐL TÖK FÜGGETLENÜL benyom egy rövid történetet (filmnovella a jó szó?) az adott emelet lakásának lalóival, de semminek semmi köze egymáshoz. Sőt, képes még ezt a "szabályt" is felrúgni.

A film a "Palika leviszi a szemetet" (2005) hivatott másolni (érzésem szerint perelhető módon LOP).
Ílymódon 1/10.

Bár megjegyezném ahol Hujber Ferenc puskával vadássza a csaját az jól van összerakva.


Költségek: 106 millió HUF (bevétel: 2.8 millió HUF)
Ebből Közpénz: 0
Nézettség: 10 ezer (10.3 millió)
Közpénzmegtérülés:  -

A vicc, hogy ezt a filmet még én is meg tudtam volna írni.
Alapból egy 25-30-40-es  nőt használtam volna, szóval valaki igen dekoratívat, hogy jól nézzen ki a promóciónál. És a zuhanás ténylegesena film egész hosszában tart. mikor odaér egy emelethez egy gyors bezoomolással dolgozuk, elmondunk egy történetet, aminek a végén a központi szereplő tovább zuhan.
Lehetett volna egy koncepció pl. hogy a közvetlen alatta lakónál folyton ordítanak. Mikor beköltöznek egy csecsemő ordít, ahogy nő a gyerek rendetlen, kezelhetetlen és ordít, miután felnőtt és elment a szülők mentek már tönkre és ordítanak egymással.
Lehetett volna olyan koncepció hogy egyik emelet lakója mondjuk tolókocsis és seggfej ráadásul, a szemetet nem leviszi, hanem kidobálja az ablakon, és gyűlika járdán. A kukások meg nem viszik el.
Lehetett volna hogy a lakó mondjuk a zuhanó főnökével van kapcsolatban, erről amúgy egyik szereplő sem tud, de mondjuk szakítanak, és máris a munkahelyről is jön a stressz.
Első emeleten meg durva család lakik, apuka büntetésül az ablakon kihajigálja a gyerekeket időnként. Legalábbis kihajította egyszer. A gyerek ugyan megúszta "a valóságban", de képzeljük el ez az utolsó snitt, beleolvad a zuhanónkba, aki viszont szétplaccsan. Máris van a filmünkben aktuálkérdés, társadalmi probléma, ami ráadásul tök észrevétlen, mert szervesen illeszkedik a filmünkbe.

Vélemény?

------------

A film egy buzi focistáról szól. Hogy ez hogy jött össze?

Azt is meg kell jegyezni hogy ez nem magyar piacra készült, hanem németre. Így amikor németül beszélnek az nincs feliratozva, szemben amikor magyarul beszélnek.

Fölmerülnek olyan kérdések:
- miért VIHARsarok a címe ennek az unalomtengernek?
- miért jönnek össze édeshármasba a szerelmi háromszög tagjai?
- lényeges volt hogy focista legyen? Miért hangsúlyozták ezt ki az ajánlóban?

3/10

Költségek:120 millió HUF
Ebből Közpénz: 60 millió HUF (50%)
Nézettség: 3,700 (3.9 millió HUF)
Közpénzmegtérülés: 6.5%

---------------

Nem tudom mennyire kell tolnom ezt a filmet, mert ez egy elég jó film. Elég jó film ahhoz hogy híres legyen róla az ország.
A távolkeleti manga-kultúrát vegyíti a kis magyar valóság hangulatával, miáltal egy egyediízű alkotást kapunk anélkül, hogy kifejezetten magyar film lenne.
Egy romantikus történetet kapunk amiben a csóró lánynak két kérője is akad idővel: a halandó nyomozó aki azt vizsgálja a film elején elhúnyt gonosz vénasszony házinéni valóban legiten a lányra hagyta-e a lakást, valamint egy démon/képzelt barát.

A film utolsó másodpercét mondjuk levágnám, semmi szükség rá, de amúgy kifogástalan, és olyasmi amire büszkék lehetünk.

8/10 (ha a "kis magyar büszkeséget" is beleveszem, akkor 9/10)

-------------

Hát az elején az akció nagyon ott van. Bár picit belerondít a "Get Over Here" beimplantálása. Viszont az ázsiai tyúk állat dögös.


Vannak egyéb kisebb megingások (Kulka mint Szamuráj a Hegyen, Gangsta betétdala), de okés, menni fog ez. Kis magyar taknyolás helyett 16+-os kőkemény darabolós akciófilm ahogy azt kell, olyan Rambo 1 módra. Amellett hogy megtartja az Argo 1 Tibi-bácsi&Bandája vonulatot.
ISTENKIRÁLYSÁG!

8/10

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad