Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

Disney és a melegek - avagy milyen lesz a Jégvarázs 2?

Kép
A Frozen c. darabban a Jégkirálynő sztroijának jelentősen újraírt feldolgozását tisztelhetjük, amiben a címszereplő szinte nem is főszereplő, inkább a testvére az, aki amúgy egyúttal a klasszikus mesebeli hercegnők kicsavart változata, mert bár beleszeret első pillantásra a Szép Szőke Hercegbe, de aztán rájön hogy legalább két szót váltani kéne a házasságkötés előtt, ezért mégsem köti össze vele az életét.

Viszont ha megnézzük Elzát (asszem), akkor egy testvért látunk, aki szerelmes a húgába. Aki éppen bele is menne a kapcsolatba úgy látszik, de Jeges Elza szerint ez nem jönne ki jól, meg ott van a fiú kérő is - de ez nem változtat azon, hogy Elza bizony minimum lezbikus, ha nem is egy Jamie/Cersei.


A népnek pedig feltűnt hogy mintha a "Let it go" eredeti nyelven egy "coming out" dal lenne, meg pár egyéb utalás a történetben (a "love" szóval valószójáték, a kép két oldalán éneklés), ezért rajongói kampány indult hogy a pártában maradt idősebb(!) testvér k…

A magyar filmgyártás filmjei 109 - Ének a búzamezőkről (1947) / Könnyű múzsa (1947) / Mezei próféta (1947)

Kép
Előre szólok hogy mostantól bár továbbra is a youtube-on van a filmek többsége, de jó harmaduk teljesen máshol lesz. Továbbra is közvetlen, működő linket adok csak, és tudtommal egyik sincs "gyanús" weboldalon.

Nos, amikor egy filmet azzal kell reklámozni hogy "betiltották", az jó film nem lehet. Főleg ha nem csapják hozzá MIÉRT tiltották be.


Ha a képi világra vagy kíváncsi, nézz meg egy olasz horrort a'80-as évekből, vagy a Hetedik Pecsétet.

Valahol tetszik, de valahol nem. 3/10?

--------------------

Második filmünket nemegyszerűen "betiltották", de rögtön az AVH tiltotta be! Az a korabeli agyar "titkosrendőrség" volt, ami annyira titkos volt mint egy SS-brigád.
Természetesen meignt semmit nem tudunk arról miért lett "betiltva", delegalább a kópia nem zsizseg, nem ugrál, nem elmosódott. Pedig a főszereplőnek még Pártigazolványa is van!
A BAROM aki a műsorajánlót hegesztette "Mennyei" tanácsot ír, holott kivanírva: "…

Pornófétisek - S&M

Kép
Igazából már BDSM, nem simán szadomazochizmus, hanem "bondage" azaz kikötözés és dominaság.

A bondage-t most egyelőre hagyjuk, foglalkozzunk a S&M-el és a domina-résszel.



A dolog lényege enyhe fájdalommal fokozni a kéjérzetet. Persze problémás lehet hogy a fájdalomhoz a test könnyen hozzászokik, így ha nem vigyázunk előfordulhatnak balesetek. Halálos balesetek.

Érdekes módon gyakran a dolgoknak ebbena kategóriában semmi közük a konkrét közösüléshez.
A fájdalom előidézésének egészen kreatív módjait sikerült kitalálni a komoly sérülések elkerülése mellett


Igen, a képen az ott egy ember akit a bőrébe vájt kampókkal akasztottak fel kötelekre. Persze határozottan hozzáértő kezek, ez nem simán otthon végezhető dolog, ehhez orvosanatómiai tudás kell, bár egy orvos nem biztos hogy meg tudná csinálni.
És igen, ezt egyesek élvezetből csinálják.

A magyar filmgyártás filmjei 108 - Makkhetes (1944) / Hazugság nélkül (1945) / Sarajevo (1940)

No, ezzel a posttal nem csak1944-et, de '45-öt is lezárjuk. Plusz találtam még egy filmet korábbról.

Talán nem mondtam de útálom a magyarkártyát is mint a focit és a sakkot. Az ulti egy nagy baromság amiben inkább fejben számolsz amillió előre betanulandó hülyeség alapján aminek semmi köze semmihez, más játék meg nincs magyarkártyával (ami persze nem magyar, de mindegy).
A Zaranycsapat óta (akikből mind Megélhetési Bevándorló lett) foci sincs,nem mintha valaha a tenisznél izgalmasabb lett volna - ellenben mindig sokkal költségesebb volt.
A sakk meg... A sakk semmiről nem szól. Annyira kiszámolták már azösszes lehetséges lépést hogy azmár nem játék, hanem legjobb esetben pasziánsz. A tereken felállított államisakkasztalok is eltűntek, eltűntekazazok mellett játszó múmiák is. Utoljára azok a sakkozó lányok csináltak valamit a sakkal. Ennyi. Eltemettük. Kiment a divatból, mertaddig tolták míg megútáltuk.
A Rubik-kockát is már csak robotok rakják ki. Ember megnézi a megfejtőkönyvet és…

Game of Thrones - ki játszik a trónokkal?

Kép
Az értelmezése a(z eredeti) címnek adja magát: a trónok harcolnak egymás között, hiszen a Hét Királyság Királyság (még egy ilyen hülye nevet) Nyolc Királyságának Kilenc Trónja (csak hogy bonyolultabb legyen) elvacakol egymással.

Az eredeti felállás, az első részek adta alapvető értelmezés ezt még tovább szűkítette, konkrétan a Lannisterek és a Starkok házaira.

Sajnos hamar kiderült hogy szó nincsen se fantasyról - hiába a sárkányok és a jégzombik -, de még csak politikai drámáról sem. Ez bizony tőzsgyökeres szappanopera mint a Dallas, vagy az Izaura. De ha nem esett volna le már kezdettől, hát láss csodát, még a 6. évadban is kerülnek elő új, láthatólag fontos karakterek, pl. a Greyjoy ház urának testvére, de emlegethetnénk az 5. évadban előkerült uolsót a Nagy Házak közül, a Martelleket. A stáb nyilván elfeledkezett róluk addig - de megjelenésük súlyos problémát vet fel:
- vagy fontosak lesznek, mely esetben az derül ki hogy a sorozat a végtelenségig nyújtható,
- vagy teljesen lényeg…

A magyar filmgyártás filmjei 107 - Machita (1944) / Madách: Egy ember tragédiája (1944) / Magyar kívánsághangverseny (1944)

A kép nagyon sötét, de itt nem feltétlen rónám felhibának, inkább segít koncentrálni arra a kevésre ami fontos a képernyőn.
A cím Mata Hari eltorzításából keletkezett, de lévén a film első 30 percének semmi köze semmihez, nálam leszerepelt.

1/10.

---------------

Jól olvastátok, nem "az", hanem "egy".
Zsizsegős életrajzi mű Madáchról az íróról aki senkit nem érdekel. Hacsak nem fétiseda kosztümös darabok NE nézd meg. Ajánlom inkább a kommunista időkben kiadott könyvváltozatot, azabban mellékelt elemzés még nagyobb élmény mint maga a színjáték. Btw, színházban sem nézném meg a helyedben, bekorlátozza a fantáziát.

1/10

-----------------

Ez kérem egy színházi előadás tévében (moziban!) közvetítve. Nem látom azonban okát hogy ezt a formátumot alkalmazzák. Menj el színházba ha színházba akarsz menni.

1/10.

Pornófétisek - pony

Kép
Nem, nem dugnak lovakkal.

Nem, nincs köze a szadomzochizmushoz.

Nem, ezek nem azok akik azt képzelik hogy ők lovak.

Ők pusztán szeretik eljátszani hogy lovak. Szeretnek úgy viselkedni. És gyakran még csak nem is dugnak, csak futnak pár kört a kertben.
A kellékek a viszonylag olcsótól a kimunkált darabokig terjednek.






A magyar filmgyártás filmjei 106 - Gyanú (1944) / A három galamb (1944) / Kétszer kettő (1944)

Kép
Javaslom nézd meg inkább a Presszót - az is ilyen Barátok Közt kocsmában üldögélős valami, de színes, és kicsit sem sistereg.

1/10

-----------------

A narrátor rettenetes.
Népmesék vázára épített történet, amiben az 50 éves fickó először a legidősebb lányt akarja elvenni, de az mást szeret. Aztán a középsőt, de az is mást szeret. Végül a 17 éves legkisebbet veszi el a képen látható kopasz alak:

Ez a teljes kreténséggel összeírt alapsztori viszont nincs túl rossz kezekben, a nyilvánvaló pedofil hajlam ellenére adok 2/10-et.

------------------

Az elején van egy rakás cuki kisállat. És később se üllepedik le.
Tisztességesen kedvem támadt végignézni - majd valamikor ha ráérek, vagy már nagyon unom ezt. Kevés a beszélgetés, helyette a Baraka - világok arca stílusábanfelváltva látjuk hol a falusi, hola városi életet egy-egy udvarlás keretében. Szerencsére az udvarlás másodlagos, a ~dokumentarista cél dominál izgalmas képi világgal.
8/10.


Ornániai Nyugdíjjreform

Kép
Bezony, úgy néz ki alakul egy ilyen.

Miután eltapsolták a befizetések 3,000 milliárd HUF-ját, most azt találták ki, az állam nem fog adni semmit.
Csak garanciát.
Hogy lesz nyugdíjad.
Amihez semmit nem kell spórolnod, nyugodtan szórd el az összes pénzed.
Csak csinálj egy gyereket, mert - bármilyen szegény legyen is - az ő köteélessége lesz, börtön fenyegetése mellett, eltartani téged.

All Hail The Führer!


A magyar filmgyártás filmjei 105 - Egy gép nem tért vissza (1944) / Egy pofon, egy csók (1944) / Az első (1944)

Kép
Nézhetetlen kópia., 1/10.
Ráadásul  hogy végig összesen 1 gép repked mint Második Világháború, hát röhelyes.

------------------

A CoolTúra korabeli megfelelője, felnőtt célcsoporttal.
Az alapszitu hogy Ügyeletes Férfi egykori barátnője szándékosan olyan üzenetet küld a fickó mobiljára; tanít be a papagájának ami miatt a felesége/barátnője azt hiszi meg van csalva.

Van itt kérem csöcs, meg bugyivillantás - másodperctöredékre, de folyton ilyesmi van.

3/10.

------------------

Van itt minden:
- bicikli
- lovasszekér
- bivajvonta kordé
csak egy dolog nincsen: gépkocsi.

Mindegy. Javaslom nézz meg inkább pár rész Barátok Köztöt.


1/10


Pornófétisek - furry / plushie

Kép
A kettő hasonló hangzású, ezért állítólag egyesek hajlamosak keverni.
Érdekesség hogy -ie van a plush végén, nem -y mint vártam volna.

A plushie olyan amikor vki plüssállatokkal csinálja.


A furry viszont plüssállatoknak öltözött másik emberrel:



Ez annyira nem is tűnik borzasztónak miután csináltad kalóznak, drakulának, rendőrnek stb. öltözve...
Bár részemről had lássam az arcod.


A magyar filmgyártás filmjei összefoglaló I. 1900-tól 1943-al bezárólag

Kép
Számtalan veszély és megpróbáltatás után...


Na jó, számtalan nézhetetlenül elmosódott és sistergő kópia után íme egy rövis kivonatolt lista amit 2016-ban is megtekintésre ajánlhatónak tartok:

7-8/10:  Hortobágy (ez egy dokumentumfilm a Hortobágyról, NEM játékfilm!)
6/10: Három csengő (1941), Dankó Pista (1940), A kék bálvány (1931)
5/10: Édes mostoha (1935), Ember a híd alatt (1936), Egy csók és más semmi (1940), Egy tál lencse (1941)
4/10*: Tökéletes család (1943), Egy szoknya egy nadrág (1943), Miért (1941), Lángok (1940), Halálos tavasz (1939), Egy éj Velencében (1933)

*Valamivel több film esik a 4/10-es kategóriába, de még utólag kiszelektáltam az "eléri a 4 pontot" darabokat a "még nézhető lehet 4 ponttal" filmeket.

A majd' 240 filmből kb. 15. Ez annyira nem is rossz.
Személyesen kiemelném A kék bálvány, Három csengő, Ember a híd alatt, és Tökéletes család filmeket.

-------------
-------------
PS: itt egy régi filmekre szakosodott fórum. Az ilyenek beszélg…

A magyar filmgyártás filmjei 104 - Zenélő malom (1943) / A 28-as (1943) / Boldoggá teszlek (1944)

Kép
Nem, nem zenélő majom. Ez a "Lili bárónő" c. operett filmváltozata. Nyilván mert akkora siker volt hogy senki sem hallott róla.


A HD-korszakban mindenestre ezt nem fogja megnézni senki. 1/10

-----------------

Ez meg sistereg mint a nyavajatörés. 1/10

-----------------

Ééés 1944, a 238. film. Újabb 404 film lesz '90-ig,de azt majd jól részekre bontjuk hogy ne ekkora darabban kelljen.
Tartalomismertető itt.

Nézhetetlennek minősítem a kópiát. 1/10

A magyar filmgyártás filmjei 103 - Tilos a szerelem (1943) / Tökéletes család (1943) / Valamit visz a víz (1943)

Nézhetetlen kópia. 1/10

----------------------

Olyan jó zenét írtak hozzá - de a látvány SEMMIT nemad alá, ez pedig súlyos hiba. A Tom&Jerry bezzeg mindig jól kombinálta a kettőt. Pedig azt is '940 óta gyártották.
Tulajdonképpen elég vicces ahogy a(z eladósodott) grófék kirabolják a(z eladósodott ex-gróf) könyvügynököt...
Éstejóég, még mindig vágtak eret Agyarországon? 1943-ban???

Durva hibái miatt pontot veszít, pedig jó film ez. Pár pillanatot átugrálva (kivágva) élvezetes filmélmény. 4/10 az ordító amatőrizmusok miatt.

----------------------

Megint egy félrebaszós film. Szerencsére sistereg mint állat, nem szenvedünk vele. 1/10.

A magyar filmgyártás filmjei 102 - Sziámi macska (1943) / Szováthy Éva (1943) / Tengerparti randevú (1943)

Kép
Kizárt hogy ilyen sistergős kópiát értékeljek. 1/10.

-----------------

Ez még jobban sistereg. 1/10. Sosem tudom meg miért kéne tudnom ki volt az az Sz. Éva.

------------------

Nem csak a hang, a kép is meglehetősen rossz. A képet még csak kibírnánk. A hangos sistergést viszont... 1/10




A magyar filmgyártás filmjei 101 - Sárga kaszinó (1943) / Sári bíró (1943) / Szerencsés flótás (1943)

Kép
Még egy film énekes színészekről és falnak megyek! Az is érdeklne ezzel a "régi szerelmünkhöz már nem térhetünk vissza" témával amit az utóbbi 3-4 filmévadban nyomatnak mit akarnak. Állambácsit figyemeztetni hogy ezt beszoptátok? Vagy mégis...?


Ezen a ponton ez nem másmint egy kliséhalmaz. 1/10.

---------------

Ha vki esetleg nem vette volna észre, kb. '40-től már majdnem minden filmnek van a port.hu-n adatlapja a történet összefoglalójával, ami általában túl sokat is mond el. Mindenesetre ha vki vmelyik cím iránt bővebben érdeklődik, használja a "magyar imdb"-t. Bármilyen szar és a fórum bármennyire problémás a "moderáció" (a felhasználónak nincsenek jogai, a moderátorok világnézetileg elfogultak), mégis monopolhelyzetbe sikerült jutniuk. És hát nem kell a fórumra fölmászni. Akkor sem ha azadatok fele téves, és a pontozás semmire nem jó.

A címbeli bírónak hasonlóan problémása megítélése mint a bibliai Salamonnak, akiről nyilvánvaló hogy "bölcs&q…

A magyar filmgyártás filmjei 100 - Ördöglovas (1943) / Ragaszkodom a szerelemhez (1943) / Rákóczi nótája (1943)

Kép
Úgy döntöttem nem próbálkozom semmi magasröptűvel, ellenben a Korszakos Kiemelt Stáblistát előrehozom '43 végére '44 vége helyett. Az úgy "majdnem századik" post lesz "majdnem május végén".

Naszóval, lovak. Útálom a lovakat. Rúg, harap, nem lehet megülni, és különbenis finnyás dög ami mindent lehugyoz és leszar, de megenni se hagynak nyugodtan.

A felhasznált technológia sem állt a helyzet magaslatán: az árnyékoka filmen túlsötétek, a napsütötte/világos részek túl világosak. De ilyenkor miért vezényel hát lovat a fák árnyéka közé, vagy miért nem vágja ki, forgatja újra?


Lóbuzulás után táncikálunk egyet, majd fogatot hajtunk, majd énekelgetünk, végül megrendezzük az esküvőt amihez lovagolni kell.

Aki lóbuzi filmet nézne javaslom inkább pl. a Hidalgo - a tűz óceánját, aki kosztümös filmet annak bármi színes kosztümöset.

1/10. Nálam érdektelenségbe fulladt.

----------------------

Én nem ragaszkodom. Úgy vettem észre erősen túlértékelt, és általában holmi vággyal …

Game of Thrones becomes the next Lost

(majd lefordítom magyarra is. Röviden arról van szó hogy a sorozat csak egy vallási propagandaműsor, ami a judaizmust akarja lenyomni a nézők torkán) Remember Lost, the series which started very good, and ended up forgotten? It was the result of one thing, and one thing only. While the series (Lost) faked itself a mystery show, it was actually nothing else as it turned out, but religious propaganda. And religion doesn't sell good. Religion as an average comes out with movies like Left Behind or God Is Not Dead. They are actually excellent movies in its target. They are completely ignorant on everything except one thing: praising their gawd. And they do that perfectly. But the general audience despise religion. God IS dead. Nothing else shows it better then the fate of Lost. In an interview the creator-duo of Lost explained they wanted to do "this good and bad thing, Satan and God, but leave to the audience to decide who they believe for". And the audience decided. T…

A magyar filmgyártás filmjei 99 - Nászinduló (1943) / Nemes rózsa (1943) / Orient expressz (1943)

Kép
Sistergős nyavajatörés. 1/10.

----------------------

Hát ennek is olyan pocsék a hangminősége hogy én kihagyom. 1/10.

----------------------

Sokat hallottunk már erről a vonatról a '30as években, de csak Agatha Christie tette maradandóan híressé.


Annyira igénytelen az agyarság hogy ezt is képes volt elkövetni:

Az egyértelműsítő szócikkben megsem említi a filmet, nemhogy működő linket adna hozzá.

Anno ez lehetett egy nagyon jó önmegvalósító-film. Ma? Ma mások. A Step-up széria hogy egyet említsek.
Kénytelen vagyok lepontozni: 2/10.

Pornófétisek - fák

Kép
Igazából úgy tűnik nem csak fák, hanem általában növények. Szerencsémre két cikk is kijött pont ma, meg tegnap ezzel :) Mert amúgy ez annyira bizarr dolog (bár könnyebben elfogadható mint egyes más fétisek), hogy aztsem tudtam volna hogyan kezdjek illusztrációk kereséséhez XD






Plusz hír: Kovi, a magyar pornócsászár indít egy archívumot. Senki nem mondta hogy nem lesz fizetős,de szerintem jó ötlet.


A magyar filmgyártás filmjei 98 - Makrancos hölgy (1943) / Megálmodtalak (1943) / Menekülő ember (1943)

Kép
Na, hogy ki ne maradjon, előző postunkban volt ugye a Makacs Kata. Pont a legvégén. Most ponta legelején van annak alapja: a Makrancos Hölgy. Mondom én hogy basztak forgatókönyvet írni...

Én nem azt mondom hogy ez bármilyen értelemben rossz. Én azt mondom eridj és nézd meg színházban. Legalább kimozdulsz, megismered milyen az... Még akkor is ha az agyar színház csak olyan közepes. Jó színházaik igazán a britteknek vannak. De nekik meg a mozijaik olyan ócskák (és drágák), hogy azt sem értem minek erőltetik.

Ja, 2/10.

-------------------

Hát címről nekem vagy az Angyali szemek jut eszembe, vagy az Átkozott Bocszorkák Sandra Bullockkal.
Mindkettő igen jó film.

A filmzene nem kapna oscart, de felmerült bennem: voltakakkoriban már hangszerek? Vagy csak fadarabokba fújdostak, és állatbelet nyikorgattak?
De az biztos hogy "Itt van a kuka!"


3/10

-------------------

Na ez nem ez:

Amiről egyébként mindig a Logan Futása ugrott be, mert Schwarzi filmje nem túl jó, ellenben ez sokkal rég…

A magyar filmgyártás filmjei 97 - Lejtőn (1943) / Magyar sasok (1943) / Majális (1943) / Makacs Kata (1943)

Kép
Na, hát az Agyar Filmgyártás máson sincs csak lejtőn. Mint ez a komment is:

Vallásos propagandaműsort láthatunk, ami élből az ateistákat szidja.
Gratulálok a -10/10-hez.

Azé' látszik hogya vallásozós faszság is csak a náci nyomásra került elő! Aki kereszténykedik Agyarországon,az náci. Ennyi.

--------------------

Cím alapján tökre biztosan mondanám hogy Fradi-film.
Ez azonban egy repülősfilm. Vannak jó repülős-filmek, és rossz repülősfilmek. Ennél a Rendőrakadémia 4 is jobb repülős-film.
1/10 a hegedűn játszott indulóra stúdióban "repülő" ...

--------------------

Na ez a film pedig pont úgy kezdődik mint a Rendőrakadémia-filmek végződnek.
Korai Amerikai Pitéről van szó, ahol:
Pista beleszeret Sáriba
Gyula Erzsibe
Laci pedig Feribe. Csaksemmi félreértés, a Ferenc az Ősi Magyar Női Név! Ezek szerint...

Nézd meg inkább a Megint Egy Dilis Amcsi Filmet, vagy az Amerikai Pite vmelyik részét, ne ezt. A kroszellem miatta felét úgyse fognád érteni.

1/10.


--------------------

Gyakor…

A magyar filmgyártás filmjei 96 - Kerek Ferkó (1943) / Késő (1943) / Kettesben (1943) / Kölcsönadott élet (1943)

Kép
Lassan el kell döntenem csináljak-e valamit 100. posttal vagy jól van ez így.

Zsizseg. 1/10. Kár érte, mert a történet miatt megnézném.

--------------------

Ezeket a kommenteket szeretjük:
Értelmetlenek, de legalább nem lehet megtudni belőlük semmit!
Kérdeznék valamit: miért úgy vették fel azanyagot hogy a képernyő csak középen világos, körben meg ki van feketítve? Mi volt az INDOK? Technikailag már kinőttünk abból hogy az ilyen elfogadható legyen csak úgy.
Történet szerint főszereplúőnknek azért kéne drukkolnunk hogy merjen szeretőt tartani - de ezt nem hiszem hogy a nagyközönség átérezné. Én sem.
A katonaságba szökő, ott megvakuló szereplő történetét is láttuk már (A vakok is látnak).
Képileg sem újító, hogy elgalább az1/10-től megmeneküljön.
Javaslom pl. DiCaprióval az Aviátort megnézni helyette.

--------------------

Nézzen az ilyen ÚJ filmeket. Azért fizet, és a befizetett filmből megint gyártanak új és új filmeket, hogy sose maradjunk filmek nélkül. Ehehe.
No én nem azt mondom hogy…

A magyar filmgyártás filmjei 95 - Futótűz (1943) / Házassággal kezdődik (1943) / Jómadár (1943)

Kép
Nem ez:
Az is vacak, mégis szívesebben nézném ennél.
De emez úgyis nézhetetlen minőségű kópia, szóval... 1/10.

--------------

Melyik Régi Agyar Film nem? Ja, hogy azok VÉGZŐDNI szoktak vele.
Ez amúgy vmi műfajparódia? Annak kurva jó, csak a nép nem értené nem ismerve (joggal) amit parodizál.

--------------

Főszereplőnk 23 éves ÉS MÉG NINCS FÉRJNÉL! Micsoda szégyen! UTOLSÓ lehetősége az eredeti három jelöltből az utolsóhoz hozzámenni:

Hát én inkább maradnék vénlány.

Részemről semmit nem látok a filmben, de azért nem temetném el tökéletesen: 2/10.



A magyar filmgyártás filmjei 94 - És a vakok látnak (1943) / Fény és árnyék (1943) / Futóhomok (1943)

Kép
MINDIG TUDTAM hogy a vakok látnak! Főleg a vak komondor!


És ha már elkezdi felolvasni. miért hagyja abba? A minőség miatt is nehéz olvasni, meg ha már elkezdte én nem kezdem el, nyelvtanból meg amúgyis egyes:


Gondoltam a házasulós téma ellenére adok neki egy esélyt,íme a film legizgalmasabb jelenete, egy 2VH-s bunker megtámadása:

Talán azért nem látok itt semmit, mert nem vagyok vak. 1/10.

---------------------------

 Én kérem férfiasan bevallom nem tudom hogy a képeken 2 vagy 3 nő van, és hogy a baloldali képen melyik van a másikról. Se a hajviselet, se a hangjuk(!) nem árulja el nekem.

Könyörgöm, legyél már oly' jó hogy rendezőként tisztábanvagy azzal mik a lehetőségeid, és vagy nézzenek ki ugyanúgy végig a szereplők (haj, ruha, valami) vagy mond meg a nevük, mert én legyek süket és vak, de nem megy követni, főleg hogy még felse robbant semmi.
Cserébe viszont van állatkínzás:

1/10. Ránézésre viszont tudnám ajánlani helyette Robin Williamsel a Csodás Álmok Jönnek-et.

------------…