Star Wars: Jedik - A Titkos Társaság



A jedi-rend. A "béke és igazság őrei" a Galaktikus Köztársaságban - vagy az Illuminátus Hatalom önző, hataloméhes Árnyékkormánya? Esetleg a Szenátus talpnyalói ahogy Obi Van oly' találóan elmagyarázza a 3. filmben Anakinnak?
Netán a "béke és TÖRVÉNY" felvigyázói, mint a Klónok Támadása (jobban mondva meg-nem-támadása) mondja? Esetleg a Köztársaság KATONASÁGA (l. ugyanott)?

Kik is (voltak) valójában a jedik, és milyen érétkeket képviseltek? Jobbá tették a Galaxis életét, vagy modern maffiaként csak a saját hasznukat keresték?


Csak a hatalom számít?

Kizárólag a filmekre hagyatkozom jelen értekezésben, és kivételesen értelmét látom időrendben nézni meg őket. Mondanám hogy a 7. film összes adalékával, de aza borzalom ezen a téren (sem) semmi újdonsággal nem szolgált. A legtöbb információ az SW 1-3 filmekből származik, azelőttről hogy "a Jedik kipusztultak, elhamvadtak a világegyetemben."

Az első rész felirata szerint a történet úgy kezdődik, hogy a Galaktikus Föderáció túlközpontosítva (a'la Római Birodalom) túladóztatta a Peremvidéket, a Peremvidékre vezető kereskedelmi útvonalakat amin azok hőbörögtek.
A kereskedelmi ügyekért felelős minisztérium/intézmény/vagy valami megacég, nevén nevezve: a Kereskedelmi Szövetség (továbbiakban KSZ) éppen a lázadozó Naboo bolygó ellen kivonult a katonasággal behajtani az adót. A Naboo azonban független rendszer*, így tőlük a Szenátus adót nem hajthat be, és semmi köze nincsen ahhoz, ki milyen kereskedelmi egyezményeket köt a területen. Mivel a Naboo FÜGGETLEN a Köztársaságtól.
Ide küld ki a Főkancellár 2 jedi-lovagot hogy elsimítsák a problémát.

Mi a fene? Ezek itt most James Bondot fognak játszani? Titkos küldetés, meg minden? Kit kell megölni? És a bérgyilkosság mennyiben hoz "békét és igazságot" a Galaxisba?
Vagy ők most "diplomaták"? Mennyiben kapnak a jedik diplomata-kiképzést?
Ja, hogy csak követeléseket adnak át? De miért RETTEGNEK a jediktől? És ezt Qui Gon is jól tudja: azért jediket küldött a Köztársaság, mert A JEDIK FÉLELMETESEK (a Kereskedelmi Szövetség képviselői pedig gyávák). Persze ezek után érdekes hogy váratlan számára hogy félelmet érez. Mit várt? Behódoltságot?


A Birodalom pusztán arcot adott a félelemnek, egy Titkos Társaság helyett Elszámoltatható Személyeket állított.
Mert kétségünk ne legyen, a filmek elmondják: a Köztársaság korrupttá és tehetetlenné vált.

Mindenesetre a két jedi-bond, akiknek a Kereskedelmi Szövetség képviselőivel kellene találkozniuk, megbízásukkal ellentétben leszállnak a blokád alá vett bolygóra. Holott ha békére és igazságra törekednének mindössze a hídra kéne fellopózniuk a szellőzőkben, és máris vége lenne a filmnek. Leszállniuk teljesen értelmetlen volt, hiszen a robothadsereggel azok száma miatt nem szállhatnak szembe, az invázió hírét pedig fölösleges vinniük. Amit tenniük kellene az végezni a dolgukat, és eljutni a KSZ hivatalnokaihoz, akik jelenlétükben már nem tagadhatnák le a tárgyalási kényszert, és máris felszabadulna a Naboo.

És mikor megbizonyosodnak róla hogy a sithek ismét léteznek szólnak valakinek? Szólnak a Köztársaság vezetőinek hogy itt egy újabb, komoly, szokatlan fenyegetés? Fenét. Csak az árnyékban sugdolóznak.


Teszik ezt olyannyira, hogy első adandó alkalommal kémet próbálnak faragni a Palpatin legbensőbb bizalmi körébe jutott Anakinból csak azért, mert SZERINTÜK lejárt annak hivatali ideje - amit valójában a Szenátus törvényesen meghosszabbított. És még van képük azt hazudni hogy a Szenátust szogálják... Ja, persze, mármint a jediknek engedelmes, kutyaként ugráló Szenátust--


--------------------
*Nem tiszta Palaptin hogyan kapcsolódik a Naboohoz, mennyiben független a Naboo, és miért nem illetnek egyetlen más felszólalót sem a "független" jelzővel. Részemről ezért a postban használt értelmezéssel dolgoztam, miszerint a Naboo nem része az SW 1-bena köztársaságnak.
A dolog amúgy nem alapvető a jedik megítéléséhez.
Mi a jedik célja?

A Naboo bolygóra érkezve próblnak eljutni az első városba - de nem felel ám meg nekik akármilyen város! Mihelyst Jar Jar megemlíti hogy van egy "maxititkos" város, azonnal oda, és csakis oda akarnak eljutni.


A vízalatti városban pedig habozás nélkül kirabolják az alapfelállásban nem túl együttműködő HELYI URALKODÓT. Meg sem kísérelnek tárgyalni, sőt, kérni sem. És ha a jedi elmetrükk ilyen szinten hat bárkire, és ilyen szinten megfontolás nélkül, külön engedély kérése nélkül (mert a Szenátusba nem hologramoznak oda!) használják ezt a képességet - mi van ha valami tényleg fontosat akarnak elérni?
Arról nem szólva, minek nekik hajó (bár a bolygómagon való átkelés emlegetésekor nekem a Mortal Kombat Annihilation jutott eszembe). Miért nem elég egy TELEFONHÍVÁS?
És újdonsült barátjukat is félrevezetik. Mit félrevezetik - HAZUDNAK NEKI. Méghogy "Az Erő mutatja az utat." A titokzatoskodás csak a misztikus szemfényvesztést szolgálja, mind tudjuk hogy a GPS-t követik.


A Klónok Támadása azzal indul hogy a jedik politikai nyomást gyakorolnak már egy ideje a Főszenátorra, hogy az elszakadás(ok)ról szóló szavazás el se jusson a szavazásig. Talán védekezhetnek azzal hogy mivel "nem katonák" - bár, pontosan azok - így nem képesek hadseregként védeni egy űrflotta ellen a Köztársaságot.
Ugyanakkor fel kell merüljön végre bennünk ami a Tatooin és Anakin elvitelénél már gyanús volt: a jedik miért CSAK a Köztársaságon BELÜL működnek? Miért nem léteznek azon kívül? Miért hívják magukat a "Galaxis" védelmezőinek, ha annak igen nagy részében egyáltalán nincsenek jelen?

Obi Van és a Tanács miért erőlködnek olyan nagyon hogy egyszerű testőröknek állítsák be magukat ahelyett a nyilvánvalóság helyett amit "Ani" kimond? Hazudj amíg el nem hiszik?

És Saipha Diaz klón-rendeléséről ki tudott? Nyilván meglehetősen borsos ára volt a dolognak. Nem akaszthat le egy "birtoklástól eltiltott" egyén akárhonnan ekkora összeget észrevétlenül. A jedi kassza hiánya fel kellett tűnjön a jedi tanácsnak! Ami csak egyet jelenthet: a jedik tanácsa végig tudott a klón hadseregről. Yoda tudott a klón hadseregről.
Az igaz hogy a később sith-tanítvánnyá vált "Tyrannus" alias Duku-gróf bérelte fel a mintapéldányként szolgáló Jango Fattet, de ő ugye sosem volt a jedi-tanács tagja, és a rendelés idején Sidius tanítványa még Darth Maul volt, márpedig "Sithek. Azok mindig ketten vannak - egy mester, és egy tanítvány. Se több, se kevesebb." Bár ebben nem különböznek a jediktől.



A Jedi-kódex

"Sith? Azokból mindig kettő van." - "Már van egy padawanod Qui Gon. Nem taníthatsz egyszerre kettőt, tiltja a kódex!"

A ragaszkodás és a birtoklás is tilos a jediknek, a gyakorlatban pedig a házasság és a szex is. Ami abszurd, nem működhet a gyakorlatban. Ésszerűtlen is, hiszen ha a jediség egy vírusfertőzés (midikloriánok), akkor kifejezetten bátorítani kéne a szaporulatot hogy jó sokan legyenek, egyáltalán: hogy ne haljanak ki.

Arról is beszéljünk amiről  nem beszél a kódex. A felelőtlen és/vagy jogosulatlan Erőhasználatról. Mikor Obi Vannak felkínálnak egy kis "Halálpálcát" (ilyen névvel amúgy elég nehéz lehet drogot eladni) csak úgy, poénból agymanipulálja a szerencsétlen árúst, mintegy mellékesen. Holott valójában semmit nem tudunk arról, mi az a "Halálpálca". Lehet hogy tök legális.
Egyáltalán semmit nem tudunk a dologról. Mi ez? Drog? Egy ital ami a bár különlegessége, és a fickó egy hostess? S&M-kellék? Ki tudja?


A kötelező könyörület pedig... Hol gyakorolták ezt?



A jedik felelőtlen gyilkos őrültek.


Qui Gon míg a jedi-tanács Anakin felvételét fontolgatja, miért viszi a Naboora a hatéves kisgyereket bele a tömény életveszélybe?
Amikor pedig Amidala/Padme testőreit játsszák, Qui Gon teljesen meglepődik hogy Anakin élve kívánja elfogni a merénylőt. Mindezt az után hogy S. Jackson azt mondta "Duku gróf jedi volt. Nem küldene orgyilkost senkire" azt sugallva hogy a jedik ugyan soha nem gyilkolnának. Ezek szerint dehogynem. Nagy félelemetesen odalépdelnek hozzád és levágják a fejedet. Talán nem hátulról támad - de a végeredmény ugyanaz.
Obi Van olyannyira nem akarja élve elfogni a merénylőt, hogy mikor sikerül végre beszorítani egy bárba ő csak "iszik valamit" ahelyett hogy dolgozna. Az is kifejező, hogy se ő, de Anakin se ránt elő jedi-jelvényt, záratja le a klubbot és hív rendőri erősítést. Nem, ők isznak és körülnéznek, hátha közben megszökik az alakváltó. Aztán ha meg nem is ölik, legalább levagdossák a végtagjait. Nem használnak kábítópisztolyt, nincs náluk bilincs - egyáltalán semmi ami egy elfogáshoz kell. És mi a közlemény a nyilvánosság felé?

                                                 (ilyenkor sajnálom hogy nincs photoshopom)

De mit várjunk egy olyan szervezettől ami úgy képzi ki a tagjait mint az ukrán hadsereg?


No, de közben Obi Van elmegy elfogni a hihetetlen amatőr módon magát leleplező bérgyilkost. Egy egyszemélyes hajócskával. Papírok, jelvény és felszerelés nélkül. Egy egyszemélyes hajócskával. Nyilván nem tervezte élve elfogni a tettest, hogy bíróság elé állítsák vagy valami. Nem, ő kivégezni megy.
Ezenközben pedig Anakin Skywalker a jedik szokásos módszerét fejtegeti az"agresszív véleménycseréről":


Jedi-attitüd vs valóság:




A jedik tudatlan tolvajok.

Miután kiraboltak egy királyt az aktuális jedik a Tatooin felé veszik az irányt, ahol választhatnak: vagy megpróbálnak egy ritka alkatrészt venni, azt valahogy elszállítani a tönkrement hajójukra, majd beszerelni, VAGY bérelnek - sőt, amennyit az alkatrész érne akár vehetnének is - egy másik hajót.
De mikor kiderül hogy a pénzüket a környék egyetlen roncstelepének tulaja nem fogadja el, rögtön - felteszem hamis - váltót ajánl fel JEDI ELMETRÜKKEL. Egy olyan fajnál, ami immunis a jedik Erejére. Akárcsak Luke később Jabba ellen.
30 perc műsoridőn belül 3-szor alkalmazott egy jedi rutinszerűen agymosást. Ezek úgy élnek hogy még a kenyérért sem fizetnek a boltban - feltéve hogy leereszkednek a pórnéphez annyira hogy olyan egyszerű dolgokat fogyasszanak mint a kenyér! Nem lennék meglepve ha ötcsillagos éttermekben falnának, és mikor fizetni kéne csak intenek egyet hogy "nem akarod átadni azt a számlát".

Mindazonáltal a jedik híresek még a Szövetségen kívüli területeken is. A kis Anakin azért hívja meg magához Qui Gont és társait mert kiszúrja a fénykardot - és nem azért mert jön a homokvihar. Lehetőséget lát a jediben a kis rabszolgasága ellen lázadó Conan-szökevény.

Aki ... Mi is van Anakinnal? Van egy fogata, és van egy fogatverseny is - de melyik őrült hagyna egy agymanipuláló-telekinetikus jedit akár fogadni? Ha nem tetszik neki a verseny kimenetele, csak legyint egyet, és felrobbantja a fogatokat vagy megállásra kényszeríti a vezetőiket.
De miért sodorja életveszélybe a kissrácot? Miért nem ő maga vezet? Vagy bérel egyszerűen egy másik hajót. Biztos lenne aki akár úgy is elviszi hogy az út végén fizet. Ahol nincs már távközlés-zavarás legalább. És eszedbe ne jusson hogy nem csalna. VÉGIG CSAL.
Qui Gon csal a kockajátékon:


Qui Gon széttépi Sebulba fogatát:


Qui Gon megzsarolja az óriásmuslincát a hutt törvényekre hivatkozva, holott az Igazság az, hogy valóban csalt, az óriásmuslicának van igaza.


A bolygót pedig úgy hagyják el, hogy egyszerűen elrabolják a gyereket az anyjától. Az anyját nem kérdezik meg, a gyereket sem kérdezik meg - ennyit a "szabadság"-ról. A dolgot csakk özlik, a rabszolgapedig beletörődik.
Ééés fel sem merül hogy később visszajöjjenek a gyerek RABSZOLGASORBAN senyvedő anyjáért. Az igaz hogy akkor épp nincs náluk elég pénz hogy kiváltsák, de:
- ő a gyerek anyja
- aki rabszolga
- a gyerek láthatóan ragaszkodik hozzá.
Mégis, miből állna visszaküldeni később valakit hogy megvegye/felszabadítsa anyucit?

Aztán vegyük a titkolózós fajtájuk szentséges Archívumát. Nem érdekel miért rendezték be úgy mintha valódi könyvek lennének a polcokon, az érdekel miért csak jediknek van hozzáférése, és kit öltek meg hogy más ne tudja az ottani információkat?
És mitől olyan önteltek hogy azt merik mondani "Amiről nekünk itt az Archívumban nincs adatunk, az kérem nem létezik


A Szenátust pedig azért nem értesítik a titokzatos klón-seregről, mert személyes érdekük azt diktálja. Személyes érdekük a hatalomhoz.
Áh, fenét nem értesítik. De úgy, hogy Palpatine - akit eddig is a jedik juttattak egyre több hatalomhoz mint az Egység-párt vezetőjét - rendkívüli felhatalmazást kapva be is vethesse őket azonnal, mépgpedig bármi további vizsgálódás nélkül - hogy honnan vannak a klónok, ki rendelte, mikor rendelte, és miből fizette ki az árukat. Persze a megfelelő pillanatban adják át csakaz információt. Eredetileg addig tartogatták volna őket míg a szeparatisták nem támadnak, de a robothadsereg még kényelmesebb pozícióba helyezte őket.
Ne feledjük, a klónsereget a jedik rendelték meg (Saipha Diaz), a jedik választották az alapszemélyt hozzá (Duku gróf/Tyrannus, aki miután sithé vált építtette be a 66-os parancsot), és a jedik (Yoda) fizették ki.




A Jedik tanítása zagyvaság.

"Hallgass az ösztöneidre" - mondja Qui Gon, és Obi Van is a maga idejében. De ugyanakkor tilos a szex? A nemi vonzalom azegyik legalapvetőbb ösztön. Ám amelyik jedi gyereket nemz azt kizárják a rendből, l. SW 3.

"Valami azt súgja, újabb FURCSA útitárssal gazdagozdunk" eredetiben még így hangzott: "Why do I sense we pick up another PATHETIC (= SZÁNALMAS) life form?" - a rasszizmus a jeidknél nem kizáró ok? Még arra sem elég hogy érzékenységi-kurzusra küldjék?

"A jóslat szerint eljő az aki egyensúlyt teremt az Erőben." // "Figyelmedet a jelen kösse le, arra összpontosíts."

"A midikloriánok az élő sejtekben lakó mikroszkópikus lények." // "Érezd az Erőt a fában, a kőben. Az Erő ott van a föld és a hajód közt is."

"Csak egy sith tárgyal végletekben!" // "Minden sithet meg kell ölni, mert minden sith gonosz.", illetve "Tedd vagy ne tedd. De ne próbáld."

--------------------

Függelék: Jedik a Naboon

Látszólag teljesen értelmetlenül cselekednek/vannak jelen jedik a Baljós Árnyak során. Nem törik magukat hogy tárgyalásokig jusson a Naboo a Kereskedelmi Szövetséggel, nem számolnak be a Szenátusnak, és a nabooiakkal sem kapkodják el a kapcsolatfelvételt. Katonai tanácsokkal sem szolgálnak a küzdő feleknek.
Szerintem a valódi terv az volt, hogy a konfliktust a végsőkig kiélezzék, és így csatlakozásra bírják a Naboot - ami meg is történt, hiszen Amidala a Klónok Támadásában már mint Szövetségi Képviselő szerepel, szenátusi tagként.
Másodszori ottjártukkor sem a békés rendezés a céljuk, hanem a Kereskedelmi Szövetség letörése, valamint a Sötét Harcos kilétének megállapítása a jedi-tanács számára, akik hatalmi pozíciójuk fenygetését látják benne. Egy pillanatra sem fordult meg a fejükben "igazság", meg "béke". Csakis a titkos-szektás Skulls&Bones&;Dagger üzelmek.


Függelék: visszatérés a Naboora

A jedi-tanács egyszercsak kijelenti "amíg nincs meg a merénylő, a Szenátornak azt kell tennie amit mi mondunk."
Miért kéne? Főleg hogy semmiféle nyom nincs amin el lehetne indítani egy nyomozást, meg ugye egy fejvadász helyett mindig bérelhető másik. Az utazásról pedig mind láttuk mennyire nem biztonságos (ka-boom!). A jedik célja nyilván eltávolítani Amidalát, AKI AZ ELLENZÉK VEZETŐJE, azaz az elszakadás-pártiak legfőbb képviselője. Nem megvédeni akarják a jedik, hanem kiiktatni, hogy egybentartsák hatalmuk bázisát, a "Köztársaságot". Sőt, egyenesen a jedi-tanács segíti hatalomra Palpatint(!), hiszen tudniuk kell kinek fogja átadni a hatalmi körét Amidala: az idióta Jar Jarnak. Akit Palpatin - aki az Egység-front vezetője - majd jól rávesz arra hogy teljhatalmat ruházzon rá. De megállnak-e itt a jedik a szervezkedésben? De nem ám! SAJÁT KEZÜKBE KÍVÁNJÁK RAGADNIA HATALMAT! Ismerik Palpatin hatalomvágyát, és kihasználnák azt. "Ha a Főkancellár nem mond le, el kell távolítanunk, és nekünk kell a Szenátus élére állnunk" - ne feledjük szavaikat.




Comments

Post a Comment

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-8)

Fegyverek házilag - krumplipuska

Naruto - Shippuden - filmek - ovak - sorrend