Posts

Showing posts from February, 2015

Doctor Who - Time and the Rani

Image
WTF, WTF, WTF, ki lő lézerrela Tardisra, vagy miezmiezmiez? Figyelemfelkeltő, hatásos kezdés/visszatérés. Sajna el van rontva máris azzal, hogy előre elolvastam pár elemzést, és kiderült hogy az írók azzala kifogással álltak elő, hogy "jajj ,nem tudom ki játsza, jajj nem tudom se ezt, se azt", azaz a jó kezdés után egy The Amazing Bulk-ra számíthatunk: A Doktor úgy néz ki mint Nygma a Batmanből (filmen Jim Carrey játszotta): A helyi lakosoknak meg mind póni-fétisük van: Egyedül a Rani jó.

Doctor Who - A Hatodik Doktor és Társai

Image
A Doktor kezd átcsúszni valamiféle bohócba. És a bohócok nem viccesek, az amerikai bohócok meg egyenesen félelmetesek. Szerintem itt megpróbáltak visszahozni valamit az első doktorok csípős modorából, de míg az mindig csipkelődő, kicsit humoros volt, itt egyszerűen gonosz,rosszindulatú, szemét. Mellette Peri... Valami inkább szemrevaló. Tökimndegy mit cisnált, ezért fogunk emlékezni rá: Van egy elméletem Gallifreyről, A Doktorról, hogy miért olyan fontos neki a Föld, hogy miért aggódik érte, miért jellemzi úgy, hogy "egy különösen sérülékeny pontja az időnek". Hallgassátok: Feltételezésem szerint Gallifrey népe valahol a nagyon távoli jövőben a földi emberiség leszármazottjja. Két szív? Na és? A sci-fi evolúciónak ez nem gond! De gondoljunk bele, miért eme nagy ragaszkodás egy vadidegen bolygóhoz egy akármilyen idősíkon? Nyilvánvalóan nem nyált csorgatni jár oda, meg kiverni. Szaporodni pláne nem. De akkor mit keres a Földön? Miért védelmezi körömszakadtáig?

Doctor Who - Real Time

Image
Egy nem-canon, de szerintem nagyon jól megrajzolt 6. Doktor vs. Cybermen történet. "webcast"-ként alkották, azaz a webes felületen került bemutatásra, nem tv-ben, adathordozón, vagy ilyesmi. Amúgy a leghalványabb fogalmam sincs a cselekményről, egyszerűen csak tetszettek a képek :)

Doctor Who - The Ultimate Foe

Image
A régen (még a 3. Doktornál) beígért Tárgyalás a végéhez közeledik. Jó, tudom, ott az eljárást megszűntették - vagy csak felfüggesztették? Mindenesetre most lezajlik a dolog. A történelembe való beavatkozás vádja alól tisztázta magát A Doktor, helyette a fajírtás alól kell tisztáznia magát, amit egyértelműen elkövetett, de egyértelműen nem bűnös, mert "vagy ez az egy, vagy midnenki más". A Mátrix befolyásolásának problémája is a klimaxhoz érkezett -BÁR EGYÉRTELMŰEN KIMONDTÁK HOGY LEHETSÉGES MIKOR MEGVÁDOLTÁK VELE A DOKTORT a baromarcú írók. És ha már önellentmondás: #1 Tudjuk, hogy az Első Doktor volt az eredeti, regenerálatlan alak. #2 Láttuk minden regenerálódását a Doktornak közvetlenül egyik alakból a másikba, kivéve a 2. regenerációt a 3. Doktorba. #3 Tudjuk, hogy a Harmadik Doktor a harmadik a sorban. #4 Ezekből következik hogy a Hatodik Doktor a sorban a hatodik, és a Valeyard nem az 1-6 közül valamelyik. Felmerül tehát a kérdés: ha és amennyiben a Valeyar

Doctor Who - Terror of the Vervoids

Nem értem a koncepciót. Hogyan adhat elő a Doktor egy olyan eseményt, ami még nem történt meg vele? Valamint a Doktor jellemének erős passzívvá torzulása egyszerűen hiteltelen. Szerencsére, ha az utolsó részlet is ilyen, nem kell sokat szenvedni, mert az epilógus mindössze 2 rész (de csak hogykibasszanak veled a legutolsó rész 30 perces, nem 25 mint a többi).

Doctor Who - Mindwarp

Image
Az a kaland, idézem, "az, amelyik pont az előtt történt, hogy A Doktort ezen bíróságra hoztuk volna". Az időmeghatározás is trükkös, de aki kijárta az általánost nem kénbe belezavarodjon. És a lila szűrő alkalmazása szerintem roppant hatásos: Azért az érdekelne bármilyen szinten lehetséges-e egymás mellett két bolygó amiből az egyiknek gyűrűrendszere van. Viszont hogy derékig érő vízbe miért megy valaki tűsarkúban, vagy mire kellett az ŰRFARKASEMBER, azt meg nem mondhatom.

Doctor Who - The Mysterious Planet

Image
Megváltozott a főcímzene. De legalábbis felnyomták a basszust. Jut eszembe, nem is értékeltema főcím kialakítását: olyan mintha azt mondaná: Én Vagyok A Doktor, A Világegyetem Középpontja! Hát, összhangban van a 6. Doki jellemével... Az évad epizódjai hivatalos címként a Trial of a Time Lord epizód 1-sok címalatt futnak, a bontás-címek valami munkajegyzetből származnak, fene tudja hogyan terjedtek el, de jobb is. Az összes szegmens valójában visszatekintés, miközben az átfogó keretet a Gallifreyen tartott tárgyalás adja - tisztára mint János Jelenéseinek Könyve, lol. A nagyszerű az első szegmensben, hogy egy újfajta poszt-apokaliptikus társadalmat/vilgot mutat meg, ahol nem felégett sivatagok és csontokkal díszített homokfutók rohangásznak, hanem technikai maradványokkal hadonászó erdőlakó törzsi társadalommal akadunk össze. Tetszetős. Kicsit hasonlít a Haldokló Föld világára vagy az Időn Kívüli Világra (bocsi, ennek az agyar címlapja meglehetősen érdektelen)

Doctor Who - Revelation of the Daleks

Image
Sajna Perpugilliamra rászóltak a gyártók hogy gombolkozzon be. Pedig...! Mindenesetre a kezdés hatásos, és van egy downkóros színészünk, ami ugye kissebbségi jogok, meg minden. Érzésem szerint ez egy tök jó film lenne (2 rész, másfél óra), HA KIHAGYNÁNK A DOKTOR JELENETEIT. Ugyanis tökéletesen feleslegesek, értelmetlenek, logikátlanok. Szégyen a film többirészére.

Doctor Who - Timelash

Ismét felmerül a  kérdés: hová tart a sorozat? Mi tartja össze? Mitől lesz több, mint esetleges történetek halmaza, esetleg a visszatérő ellenségek történeteinek laza egyvelege? A sorozat nyilvánvalóan nem tudta megválaszolni a kérdést, ezrt mahdnem törölték, majd inkább egy időre száműzték a képernyőről, hogy a következő válasz-próbálkozás az egész évados történet, Egy IdőLord Tárgyalása (Trial of a Time Lord) legyen. Herbert George Wells szerepeltetése ötletes, de azon kívül... Ennél egysíkúbb történetet elképzelni is nehéz. A legrosszabb mégis a nemlétező dolgokra való utalások. Elméletileg a történet arra a korábbi történetre építene, amiben A Doktor (a Harmadikként) már itt járt, találkozott a  mostani főgonosszal, meg csomó ilyesmi. Ám mivel a hivatkozott történet egyszerűen nem létezik, eza legrosszabb rész amit valaha gyártottak minden valószínűség szerint.

Doctor Who - The Two Doctors

Az első akibe belefutunk egyszakács, aki el akarja készíteni a Doktor Társát főfogásnak. Hát vannak itt ötletek. Csak azt nem tudom - szabadságon voltaka cenzorok? Vagy ennire kellett a nézettség? Persze az egész valami vega-életmód/állatvédelem propagálási roham a Renis előző történettel együtt. Amúgy "cselekményként" leginkább mindannyian egyhelyben üldögélnek. Én nem is értem.

Doctor Who - The Mark of the Rani

Új visszatérő ellenség! Rani, egy Mester-szerűen gonosz IdőLord! Jó döntés! Nő IdőLord! Megint jó döntés! Hogy "hercegné" lesz "hercegnő" helyett az kissé rontja az illúziót, de hát annyi baj legyen. Durván érdekelne egyébként a Mester idővonalába hogyan lehet beilleszteni ezt a sztorit? Meghalt-e abbana korábbi történetben, vagy most mi van?

Doctor Who - Vengeance on Varos

Image
Notóriusan elhanyagolja a stáb a lények fejrészének illesztését. Nem bejövős. Nem lehett volna betűrni? A cselekmny nagyjából kimerül abban hogy vég nélkül rohangásznak, de közben lépésenként adagolják a történetet, így elmegy. A társadalomkritika pedig amit megfogalmaz egyenesen nagyszerűvé emeli.

Doctor Who - Attack of the Cybermen

Van egy oka hogy egy modern sorozat sem megy 9-10 évad fölé, és nem csak mert így férnek ki egyesével a betűk a DVD-re. Ez pedig a nézők kitartása. Senki nem fogja ugyanis a végtelenségig nézni tökugyanazt a sorozatot. Ebben volt nagy a Star Trek: a franchise számos, koncepció szintjén is különböző szériát tartalmaz, a világ csak keret, összekötőkapocs a brandhez, nem pedig meghatározó momentum. A Dr Who viszont ugyanaz a sorozat marad, és minden kényelmetlenséget bevállalva még az évadszámozást is kénytelen összecsapni, csakhogy kpes legyen megújulni. Mondjuk ezen a ponton még nem tartunk, de ez az évad már mutatja a hanyatlást. Nem a sorozatét, hanem az érdeklődését. Ezen próbáltak azzalk segíteni hogy 14-ről 12-re csökkentettékaz epizódok számát egy évadon belül, bár a műsoridőt meghagyták (csatorna sugárzási ideje ugyebár szintén faktor). Ez természetesen nem váltotta meg a világot, ezért terv szerint törölték volna, de a rajongótábor azért létezett (csak az internet még ne

Doctor Who - The Twin Dilemma

Image
Romolus és Rémus. Na ja. És ráadásul logopolisos erővel. Nem hangzik valami yol. Nagy probléma szintén, hogy nincs cselekmény. Teljes egészében hiányzik. Miután az ikreket elrabolják, semmi nem történik. Nem tudni ki rabolta el őket, nem tudni miért rabolta el őket, nem tudni pontosan mire képesek - és a Doktor pszichotikus kitörései mellett nem is igen akaródzik tudnunk. Őszintén szólva minden épelméjű néző kedve szerint inkább átugraná ezt a gumiszobába való őrjöngő Doktort.

Doctor Who - Az Ötödik Doktor és Társai

Az Ötödik Doktor rögtön három társsal indul, és nem kell oskat agyalnunk azon milyen szerepet töltenek be, ugyanis ő maga megmondja: - a pilóta - a navigátor - a mérnök. A Doktor természetszerűleg nem lehet más mint az utas, azaz ez egy passzív Doktor leszen. Ebből az alaphelyzetből lassan átalakulnak afféle családdá: Tegan a folyton nyavajgó nő/anya, a Doktor a kissé megbízhatatlan férfi/férj, és van nekik egy fiú-egy lány gyerekük, az egyik engedelmes, a másik rebellis. Adric amúgyis túl sok problémát okoz: folyton akar valamit, és túl fiatal, így sokszor sodorja veszélybe vagy a csapatot, vagy önmagát. Szintén probléma az oktatáshoz való jutása, mert egyedül nem ül le a Tardis végtelen (na jó, csak úgy 50) számú fedélzetét átbogarászni könyvek, vagy legalább egy komputerkonzol után. Különben sem elég soha a könyv, kell valaki aki elmagyarázza, arra meg itt nincs idő hgy éveket töltsenek ilyetén dolgokkal. Persze ki lehetne rakni valahol - csak sajnos két helyre akart csak

Doctor Who - The Caves of Androzani

Amikor a lányka belecsúszik a trutyiba, az utalás az első évadokra, amikor minden ismeretlen folyadék víznek látszott, de valójában sav volt ;) Alaphelyzet: - vannak a katonák - vannak a feketekereskedők - van egy kihalt bolygó - van a helyi szörny - és a kérdés, MI A FENÉNEK JÖTT IDE A DOKTOR? Aztán jön a kérdés: fel kne ismernem valahonnan a főgonoszt? Nem hinném. Idióta rendező. És vajon kinek szurkoljak? - a halhatatlanságra vágyó helyieknek? - a Nagy Gonosz Vállalatnak? - a mindenkit kiírtani vágyó androidseregnek? Nos?!? Hiába akkora a rajongás erre a történetre, szerintem egy kupac kaka.

Doctor Who - Planet of Fire

Image
Mi ez, Arábiai Lawrence? Kamelion első kalandja történik mióta beszállt a Tardisba. Hiába, voltmit végigjárnia :) Viszonylag ügyesen keverik a vulknbadobálós-bennszülött, az Olympusi és a muszlim hitvilág képzeteit. Ezt a kameraállás viszont kérem indokolja, tisztelt vizsgázó: A történet nagyrésze egy igazzzi Hólivúdi-arab sztori, azaz nem történik benne semmi, de annak nagy feneket kerítenek o_O Roppant érdekes a sztoriban a teológiai kérdések és az azokra adott válaszok. A vallást pl. A MEsterrel párosítják, azaz egyértelműen a szemfényvesztéssel, csalással, hókuszpókusszal. Ellenben a "hitetlenek", azaz - alternatíva híján, hehe - az ateisták a felfedezők, a valóság ismerői, a tények birtokosai, a civilizáció megmentői - még a halál fenyegetésében is. Amúgy erőst az Inferno újrafeldolgozása.

Doctor Who - Resurrection of the Daleks

Na, ez is egy zseniálisan basszunk-ki-a-rajongóval eset. Ugyanis eredetileg 4*25 perces, amit átkomponlátak 2*40 percesre, de továbbra is csak 4 epizódos változatban elterjedt - meg ugye az a hagyományos formátum -, de a 2 epizódos változatban van listázva a hivatalos helyeken - temrészetesen csakis az ellenség megtévesztése végett. Ja, és akkor még nem beszéltünk a 10-perces darabolási mániáról a vidonézős oldalak korlátozása okán. Szóval megtalálni minden részt nem egyszerű, és a sok zseni a feliratozást is úgy kategorizálta, hogy a kétrészes felbontás alaplinkján belül két egymástól független, de azonos cimkéjű link mutatja a 4 részes felbontáshoz tartozó feliratokat. Természetesen csakis az ellenség megtévesztése végett. Hiőba, a dalekokkal sosem lehetsz elég óvatos! A minőség rendben van, de az ütemezés... Az első rész felégi tart míg felbukkannak a dalekok. De már úgy egyharmadnál kiderül hogy nem tóluk szól a történet. A Fogolykilétére csak az első rész végén derül fény,

Doctor Who - Frontios

Frontios - Temrinus van valami haosnlóság. De ez a sztori legfeljebb közepes, és elég semmitmondó. Ráadásul a helyiek (az tolsó Földről-kivándorlók) láthatólag mindent megtesznek hogy meghaljanak. Még a Doktor is otthagyná őket - ha nem esne darabokra a Tardis.

Doctor Who - The Awakening

Nem azegyetlen 2-részes montázs lesz mostanság. Az ötlet érdekes, hogy a nem korhoz igazodó tuha csak egy történelmi játék kelléke. Ha a főgonosz nem külső forrás lett volna hanem megszállja Sir George-ot, akkor a szokásos 4 részre szerintem szét elhetett volna húzni a megszokott itt-a-piros játékkal (éppen kit kapnak el, kit szabadítanak ki, és közben halad a történet az tipikus Dr Who felállás). Nemegy nagy történet, de a végén a Tardisba szökött szörny menti, elég kidolgozott, félelmetes.

Doctor Who - Warriors of the Deep

Image
Az évfordulós special-ben teljesen átalakították a föl-le mozgó motort, és úgy is lett hagyva. Érdekes. A rossz hír, hogy Egymillió Név özönlik ránk, ami sosem jó hír. Azt jelzi, az alkotók kifogytak az ötletekből. Még akkor is ha nem. Kellemes megoldás azonban, hogy nem csak egyfelől jön a fenyegetés, ami mellé a megalomán fickó is betársul, hanem reálisan van felépítve az ellenséges országtól való félelem is. Ehhez jön hogy a dínók moat Szamuráj Szauruszok, ami megfoghatóbb kontextusba helyezi a fajt. Összességében szolid kis darab, bár 4 részen keresztül a Csillagok Háborújának nyitócsatáját nézni azért kicsit hosszadalmas. A rész értékelésénél a kor viszonyait figyelmebe kell venni, még dühöngött - bár már inkább kirakatszinten) - az USA - Szovjet ellentét utolsó nagy lendülete. A Végítélet (atomháború-fenyegetettség ami az emberiség kihalását okozná) Órája belopta magát a köztudatba, és állt valahol "2-5 peccel éjfél előtt", ahol éjfél a háború beköszönte.

Doctor Who - The Five Doctors

Íme a 20. évfordulóra készült különszám. Ami egyébként nem indok nélkül gyakran a 20. évadon belül kerül listázásra, ugyanis annak folyamatosságban közvetlen folytatása. Az Első Doktor, William Hartnel érthető okokból már nem tudott résztvenni az elkészítésben, de szerepét egy hozzá nagyon hasonló illető eljátszhatta, és így is tett. Érdekes, hogy a Doktorok mind Társakkal jelennek meg - még az Első Doktor is, bár Susan előkerülését nem látjuk, egyszercsak betoppan. Elképesztő, de ő ugyanaz a Carol Ann Ford aki a legelső részben szerepelt. Az is különleges, hogy a Második Doktort a Brigadéros kíséri, aki pedig nem volt Tardis-utazó. Megtiszteltetés. A történet ötlete jó, a stáb okés, megvannak az utalások és a világépítés is - ami hiányzik, az több ellenség és akció. Alig látjuk a dalekokat, a harci robot meg egyenesen nevetséges, bár a vs cybermen csata jól meg van komponálva. Végeredményben többet hoz mint a minimális elvárások, de kevesebbet mint ami naggyá tehetné.

Doctor Who - The King's Demons

Egy laza kis 2epizódos szösszenet, egy remek egysorossal: "- Figyelmeztetem ő a legjobb vívó Franciaországban! - Balszerencséjére mi Angliában vagyunk." XDXDXD Említést érdemel továbbá hogy Kaméleon egy igazi robot , nem valami színész jelmezben.

Doctor Who - Elightenment

Image
Ezt az évadot kedvelem. Kifejezetten kedvelem. Most például előálltak űr-hajókkal. Szó szerint űrt szelő vitorlásokkal. Poof, elszállt az agyam XD Azért elismerem hogy ez a leggyengébb része a Fekete Őrző trilógiának. Majdhogynem nyüzsög a kisebb logikai problémáktól. De annyira nem lehetetlenek hogy ne lehessen elsiklani felettük, és a hangulat elviszi az egészt (kicsit Jack Sparrows).

Doctor Who - Terminus

A csaló megkapja a cslaó szobáját, lol. A történet szerves folytatása az előzőnek, érdemes úgy nézni. Különös egy történet ez. Űrkalózok, zombik, egy gonosz varázsló, és Terminus, a kezdőpont, ahonnan nincs visszatérés...

Doctor Who - Daemos Rising

Tisztázzunk valami első nekirugaszkodásra: a film címe dAEmos rising, oda van írva a filmbe. Nem a görög a+e betű, amit előszeretettel használnak források. A képminőségen pedig rögtön látszik hogy 2000 után gyártották. Az egész olyan mint azok a DVD-re készült olcsó horrorfilmek, a pluszt az adja, hogy van benne valami tipikusan Dr Whos. A lassú átmenetek, az andalító zene... És sajnos hiányzik belőle az igazi feszültség, ami itt-ott, és koncepció szintjén megvan, de végül nem járja át az egészet. Kár.

Doctor Who - Downtime

Image
A majdhogynem abszolút beszerezhetetlen spinoff. A net egyik elhagyatott sarkában bukkantam rá, még különösebb helyen mint az egyes részekért feltűrt olasz, orosz, francia, német, spanyol weboldalak. Olyan helyen, amit csak úgy tudtam elérni, hogy a fél biztonsági rendszerét a gépemnek ki kellett kapcsolnom hogy hajlandó legyen megjeleníteni az oldalt, annyira elavult. Abszolút vicces az is, hogy semmiféle valós gyártási adat nem található meg róla. A gyártási év, és a stáblista az rendben, de semmi más, és mivel ez egy rögtön-videóra anyag, hát durván problémás azonosítani, főleg ugye feltételezve a darabolás lehetőségét (mert hát nem utolsó kérdés hogy "megvan-e az egész?"). Vegyük pl. a wikipédiát : Eszerint a cucc 70 perces, amit ráadásul ilyen formátumban jelez: " 1 episode, 70 mins", ami a nagy keresgélésben 1 óra 70 percnek tud tűnni. Most vegyük az IMDB t: itt már csak 65 perces. A fő who-wiki pedig egyáltalán nem szolgáltat erre vonatkozó adatot. N

Doctor Who - Mawdryn Undead

A Fekete Őrzőt viszont jókor hozták fel újra. Viszont fura a ragaszkodás az ilyen félhivatalos trilógiaákhoz (három történet alkot egy trilógiát). A történet főszerepklője szvsz most nem a Doktorék, hanem valaki hasonló jellemmel a Doktorhoz, de akinek nem volt mega lehetősége arra hogy azzá váljon amivé a Doktor, és még rossz társaságba is keveredett. Plusz a zene is dögös. De tényleg. Eredeti, és nagyban fokozza a minőséget a több helyszínes cselekményvezetés (már nem először). Btw, a neutronáramlás polaritásának megváltoztatása az vajon mi a szösz? Visszatérő elem, gyakoribb mint a Star Trekben mit ne  mondjak. A fő különösség az, hogy a neuton semleges részecske - nincsen polaritása.

Doctor Who - Snakedance

Úgy érzem elhamarkodott dolog volt már most visszahozni a Marát. Amúgy az egész részegy különös, tipikusan amerikai-keresztény szokáshoz kapcsolódik, a kígyó-fogdosáshoz. Merthogy "aki hisz, annak nem árthat méreg", bla, bla, bla. Természetesen ez nem igaz, sokan meg is halnak ebből következőleg.