Miért útálom a szuperhősöket - Amerika Kapitány


Oh, Amerika Kapitány, a Nép Hőse, hivatásos Propagandabálvány.
Nézzünk most az Ő körmére.

Amerika Kapitány egy-az-egyben Nemzeti Tulajdon, azaz nem kell neki küzdenmie a mindennapos megélhetésért, nyugdíjas állása van, lévén egy kaotnai kísérlet terméke.
Általában csapatban dolgozik, lévén valójában csak afféle "maximum-ember", azaz valódi szuperképessége nincsen, csak egyszerre tudna teljesíteni aranyat minden olimpiai számban :D És ehhez személyesen semmit nem kellett letennie az asztalra: egyszerűen besétált a klinikára, beadták neki a drogot, és máris ő lett az ÁSZ. Plusz anélkül is állami termék, tehát semmi veszítenivalója nem volt.

No persze, viszont "katonai akciókban vesz részt", meg más hasonlók. Azonban ne feledjük: ezt nem egyedül teszi, a foglalkozása katona, ráadásul van egy ELPUSZTÍTHATATLAN PAJZSA, amivel MINDENT KIVÉD. Tehát hiába an elvileg folyton veszélyes helyzetekben, a pajzsa miatt legalább olyan sebezhetetlen mint Superman.

A karakter egyértelműen az USA propagandistái találták ki, konkrétan a katonaság pénzelte sokáig a képregényt hivatalból. Első Nagy Ellensége a Vörös Koponya volt, aki afféle szuper-náci: őrült világhatalmi törekvésekkel megáldott high-tech mérnök, aki valahonnanm indig lenyúlt magának egy hadseregre való népet minden feltűnés nélkül XD Demost nem a szupergonoszt szidjuk, és hát összehasonlítva az legább megdolgozott a dolgaiért, még ha egyértelműen problémás is a személyisége - viszont nem süthető rá egyértleműen a "bűnöző" bélyeg, hiszena 2. VH-ban az országok léte vagynemléte bizony elég esetleges volt.

Szép fogás a Marveltől hogy ezt az erősen nacionalista karakter mára Globális Megmentővé sikerült átformálnia... És itt most ezt befejezem.

Comments

Popular posts from this blog

Swamp Attack Wiki (episode 1-10)

Herkules, 1-6 évad (sorozat, 1995-1999, The Legendary Journey)

Bűbájos Boszorkák 9-11. évad