Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2013

hülye reglámok 19.

Kép
Kezdhetném bármelyikkel, de talán Miley Cyrus a legnagyobb befutó mostra:

csinált pár új videoklippet, amikkel nézettségi rekordokat vagy mi a frászt akart állítólag elérni (a pop-blogok szerint), ám valamiért a VEVO - a cég amivel szerződésben van - lekorlátozta mely országok nézhetik meg a klippeket?
Hát épeszű az ilyen?


És vmiért a hülye popoldalak EZT a képet vmiért nem emleték ki (a tartalmazó klipről a magyar oldalak egyáltalán nem tudnak), csak a deréktól fölfelé pillanatokat.
Ami még furcsább, hogy a pornóoldalak sem ugrottak rá a dologra (hé, be kéne már látni hogy az ellenőrizhető információ a fontos, nem annak forrása!).

De emellett van még ostobaság.netovábbja.

Vegyük például ezt:


Hát, asszem az infláció idén nagyon gyorsan tetőzik XD


Vagy lássunk egy McDonalds-kupont!
Ehhez nem találok megfelelően kinagyított képet, de biztos láttál már olyat.
Az aljára mindegyiknek rá van nyomtatva "McReggelit folszolgáló éttermeinkben a szendvics/ek csak 10.00 után kaphatóak".

coming out

Ezzela címmel fut "Agyarország melegfilmje".

Ja. Egy melegfilm, ahol a buzikám a végére jól kigyógyul a melegségéből.

Hát tudjátok, az összes keresztény díszfasz bekaphatja aki ilyen szarokat gyárt.

Fallout INGYEN!!!

A gog.com INGYEN letölthetővé tette a Fallout 1, Fallout 2 és Fallout: Tactics játékokat!

Feltehetőleg az utolsó patch automatikusan telepítve van, ami az 1 és a Tactics esetén jó, a 2 esetén nem igazán.

Az akció holnap du. 3-ig él (itteni időnk szerint).

Pórázon

Mostantól bárkit bármennyi ideig fogságban lehet tartani ítélet nélkül.

Ezt így lehet elérni (pártutasításra):
1) Ne tűzzünk ki tárgyalási napot
2) Ha kitűztünk táryalási napot, azt halasszuk el
3) Ha nem tudjuk elhalasztani, csak ne hozzunk ítéletet.

És máris bárkit ítélet nélkül életfogytiglanra lehet ítélni.
Ennél talán még a "mocskoskommunisták" 48 órája is jobb volt.


Másik oldalról betiltották a juhászokat, az apportírozást, és a kutyás vadászatot, valamint a rendőrségi kutyákra is kemény idők jönnek, mivel "kutyát csak pórázon lehet közterületre, erdőre-mezőre vinni" pártutasítás szerint.

Így viszont megnézem azt a juhászt, akinek a terelőkutyája használatban marad...

Mennyi legyen a minimálbér?

Azt mondják, "tárgyalnak" arról, elérje-meghaladja-e a minimálbér a 100,000 bruttó forintot.

De ha megnézzük EZT a cikket, akkor máris látjuk mik az egyéb lehetőségek:
1) 100,000
2) 104,000
3) 110,000
4) 0 (azaz nulla)

Szóval itt megint csak a tárgyalás LÁTSZATA létezik.

Hozzzátéve, hogy a munkaadók részéről a 100,000 jelen pillanatban szinte biztosan kitermelhetetlen, azaz további elbocsátások várhatók.

Ez nem anarchia, ez káosz

Hát nem csodás a világ?

Miközben tudjuk, hogy:
- a Földön forgalomban lévő ÖSSZES pénz játékpénz, aminek az USA-dollár az alapja
- ahol az USA-dollár annyit ér amennyit az USA mond
- ahol az USA csak akkor meHET csődbe ha ő maga úgy akarja
- és ahol ezen ország (szövetségi állam) épp egy (újabb) háborúra alapozta a jövő évi költségvetését (most éppen Szíria volt soron)
- ám ahol ezen háború meghiúsult még elkezdése előtt
mindenki mégis csodálkozik, hogy a költségvetés elfogadásával az utolsó pillanatig vártak (és emiatt senki más sem tudott költségvetést elfogadni),

AZ EGYSZERŰEN CSAK NEVETSÉGES.

Az ellenben inkább SZOMORÚ, hogy az ebben az országban megjelenő újságoknak akár címlapján(!) egymás mellett ilyen cikkek jönnek le:
- minden időt felülmúl a foglalkoztatottság UGYANAKKOR minden időt alulmúl a keresetek mértéke (40%-a a keresőknek a minimálbért SEM keresi meg, ennél is több evidensen a szegény)
Persze a fentiek nem mérhetők ahhoz (a fentieket elfogulatlanok mérték fel), amiko…

Hupikék

Elkapott a nosztalgia és a bírvágy, és a legolcsóbb ,ódon elégítettem ki:
a hétvégén lekaptam majd' az összes Hupikék Törpikék részt, még ami magyarul meg sem jelent, azt is.

Már csak azért, hogy megtudjam, kik is voltak mind a törpök.

Nos, első meglepetés, hogy nem 99 törp + törpilla volt a rajzfilmsorozat kezdetén, hanem 98 + törpilla.

Az is érdekes ahogy látszik hogyan fejlődtek a szereplők. Haminak pl. a legelső részekben nincs meg a szokásos szakácssipkája, látszik hogy a képregényből mind a két szereplőt (a szakács és a mohó) át akarták egyenesen emelni - de nem jött össze.

Újabb meglepetés, hogy a sorozat első törppicúrja maga Hókuszpók volt!

A NEGYEDIK évad végére a törpök közül az alábbiakat ismerhettük meg:

Ál-törpök:
- Törpmágus: Hókuszpók volt álruhában
- Törpicúr: Hókuszpók volt alakot váltva
- Horki: Bibircsóka volt alakot váltva
- ???: egy alakot váltott űrlény

Törpök:
#1 Törpapa (alias Törpmágus - álruhában -, alias Grandpa Smoof - alakot váltva)
#2 Ábrándos / Álm…

keresetek

Mint kiderült, az ország lakosságának 40%-a nem keresi meg a létezéshez szükséges minimumot, azaz a minimálbért. Mármint a keresőképesek közül.

Ami persze csak úgy lehetséges, ha nincs állása.

Mert nincs egymillió új munkahely. Nincs egy sem. Sőt, ezen szám tovább növekszik.

Köszönjétek a Vitátornak. Ez Unortodoxia sikere.

hülye reglámok 18.

Útközben a városban láttam hírdetőtáblát az alábbi szöveggel:

"Szeretné hogy az ön vállalkozását hírdesse itt ingyen?"


Nekem nincs vállalkozásom, de erre még én is felkaptama fejem.

Igen ám, de ezen kívül sehol semmi nem szerepelt a táblán. Sehol egy apróbetű, sehol egy elérhetőség.

Pedig vki komolyan gondolhatta, mert nem sokkal arréb egy másik ugyanilyen tábla is díszlett.


Hacsak nem az volt a cél hogy ezt közvetítse:
"Akarsz itt ingyen hírdetni?
HÁT NEM FOGSZ, MUHAHAHA!"

Atlagos kereset

Emlékszem még a "mocskoskomcsiMSZP idejében az átlagfizetések a 250,000 forintot is elérték, vagy még többet is. Mindigis átlagos kereső vágytam lenni emiatt, persze az esélytelenek nyugalmával.

Alig 1-2 hónapja az átlagbérek már csak 200,000 forintot érték el, de egy-két napja (forrás minden esetben: Metro újság, mostani nevén: Metropol) már alig érték el a 160,000 forintot.

Persze Unortodoxiában ez a létszínvonal emelkedésének jele lehet, vagy mi a szösz...

Az USA elvesztett háborúja

Az USA egyetlen kilőtt golyó nélkül esett el a Közel-Keletért folytatott hadjratában.

Irak lerohanása sem volt egy fáklyásmenet, és az egyiptomi puccs támogatása is visszafelé sült el - ugyanis az egyetlen alternatíva a térségben a regnáló hatalmakkal szemben USA-ellenes vallási fanatikusok rezsimjeire cserélni őket.

Szíria viszont jól kicseszett az amcsikkal - az oroszokhoz, és az ENSZ-hez (értsd: Európa) fordult. ÉS gyakorlatilag bármit felajánlott cserébe a bántatlanságért.

Az oroszokról amúgyis látjuk hogy mostanság kerülik és megelőzik a fegyveres konfliktust saját házuk táján, legyen szó csecsenekről, irániakról (akik mesteri húzással felvételüket kérték az ENSZ-be, amit az USA szintén nem tudott megvétózni), vagy úgy általában párezer kilóméteres körzetben a szárazföldi határaiknál.

És úgy tűnik ezúttal az ENSZ/NATO tömbnek sem éri meg egy újabb fölösleges és kilátástalan nyílt háború, ami Irak után egyértelműen agresszorként sorolná be Európát az amerikaiak mintájára.

A helyze…

A rab fizesse az ellátását

Igen, ezt a BAROMSÁGOT terjesztette be a Viktátor.

Lássuk mit is jelentene ez:
- akit munkanélküliség esetén, vagy egyáltalán: megtakarítás hinyában (ebbe a kategóriába esik a népesség 70%-a) lesittelnek legalább pár hónapra, az innentől kezdve életfogytiglani büntetését fogja tölteni mindenki
- a hajléktalanok meg pláne sosem fognak kijutni
- ezzel egyúttal megsértik majd a közegészségügyi előírásokat, sőt: magát az élethez való jogot is (ha véletlen magát a cellahasználatot mégsem terhelnék rá a népekre), mert a "konditerem" nem azért ingyenes, mert annyira kurvajó ott a rács mögött (mondjuk tv és hasonlók meg fizetség ellenében sem szabadna megengedhetőek legyenek szvsz), hanem hogy élve kikerüljön akit odacsuknak egy 1*2 méteres cellába 3 másik rab mellé napi 24 órára.

Az államháztartási hiány

Mint olvashatjuk az erre az évre tervezett hiány 112%-ánál tartunk, azaz:
- egy adott összeggel többet tervezett költeni Orbán Viktátor mint amennyi bevételre számított
- ezt az összeget MEGHALADTA
- még csak AUGUSZTUS van, azaz az év harmada még hátra van.

De persze a hiány "a tervezetten belül marad".


-------

Csak én látom az ellentmondást?

A Horror Mesterei (sorozat)

Most hogy véget ért az első évad, akkora csalódást okozott, hogy kedvem támadt elmesélni mi nem tetszett benne:

1. rész (A hegyi út titka):
Ez egy jó kis sorozatgyilkosos horror érdekes csavarral a végén.
A látványterv is jó, az alakítások is korrektek, van még némi szimbolika és ütős benyögés is - tehát minden megvan ami beindítja a horrorrajongó nyálelválasztását.

2. rész (Rémálmok a boszorkányházan):
Egy Lovecraft-novella feldolgozása, és ha ismered az eredetit, akkor rá kell jönnöd, hogy kiváló alkotás.
Ha nem, akkor is legalább közepesen jó lesz a véleményed.
A történet korrekt, a horrorelemek a helyükön vannak, és a patkány-ember maszkja nem késztet rögtön röhögésre, azaz megérdemli az elismerést.
H.P. Lovecraft novellái amúgy midnen esetben súlyos átdolgozást igényelnek hogy filmre lehessen vinni őket, mivel vagy terjengősek, vagy kifejezetten röhelyesen hatnának, így szerintem nem felróható ha akár erőteljersebb változtatások is megjelennek az eredetihez képest - mindaddig, mí…

Hülye reglámok 17

Na aszondja:

"Se tv,
se internet
se egy jó csaj."

És közben egy egyáltalán nem csúnya, saját korával kb. egyező csaj éppen leszólítja bicikliző csávókámat.

Namost részemről elég sokat adnék egy annyira jó nőért, de Neki MI KÉNE?
Mert ha netes pronócsajok - akkor kurvára nem tetszik az irány amit mutat.

"Nemzeti" dohánybolt

Hogy mitől "nemzeti" arról fogalmam sincs, elvégre nem árulnak benne népművészeti hímzést, vagy pirospaprikát fakanállal, de még csak a nemzet se szereti, mert a LEPLEZETLEN KORRUPCIÓ mintapéldája.

Ebben az országban a Viktátor bármit megtehet bármiféle felelősségrevonás veszélye nélkül, ez egyértelmű. Olyannyira, hogy ár leplezni sem próbálja.

De a legbosszantóbb mégis az, hogy ezek a helyek BŰZLENEK.

Egy forgalmas út másik oldaláról is vagy 20 méterről még mindig elviselhetetlen dohányszagot árasztanak - npo és valami barom képes volt ezekből a szarokból buszmegállókba is telepíteni akár.


Most komolyan.

Metro-beléptetés

Az EZ-ból lassan kiléptetnek OV olyan megnyilvánulásaiért, mint mikor "az arcukba vágta", hogy az Európai Unio "egy kommunista összeesküvés", vagy mikor olyan "határozatokat" irogat mint "az mind te vagy, de én mi vagyok", de az új metro-beléptetőrendszer sokkal izgalmasabb.

Egy láthatatlan (átlátszó üveg) kaput szereltek fel, ami hangtalanul nyílik ki, amit úgy lehet kinyitni hogy egy világító zöld gombot megnyomsz(?) ami semillyen módon nem jelzi hogy bármi történt.

Sokeszű tökorrúak.

Ami nő az csökken, de hol a mobilom?

A Metro zújság szerint "62ezerrel több az állásban levő".
Csak az a kérdés, mihez képest.

Egyfelől ritka értékelhetetlen grafikont közöltek, amin csak egyes évek azonos hónapjainak összehasonlítása lehetséges.
És bár a képen úgy tűnik minden esetben növekedés történt, ami avatatlan szemlélőnek azt mondaná, a foglalkoztatottság folyamatosan nő minden hónapban, ez korántsem feltétlen igaz.
Ugyanis a grafikon csak a foglalkoztatottak számával foglalkozik, a népesség teljes számával nem, ahogy a tartósan munkanélküliekkel sem, vagy hogy a foglakoztatottaknak mekkora hányada talál tartósan munkahelyre.

Az eredményt továbbtorzítja, hogy a "közfoglalkoztatás" durvűn tolja felfele a stastisztikát, holott:
- személyesen ismerek olyat, akit csak névleg foglalkoztatnak,  amúgy csak "a székét őrzi hogy el ne lopják", amilyen "állásokból" számos az "átkosban", a "kommunizmusban" volt
- a közfoglalkoztatás nem munkáltatásnak, hanem kereset…

mentő aki nem ment

Tegnap kb. 16.20-kor az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél egy mentő helyszínelt.

Tőlük kb. 30-50 méterre, kb. félúton a rakpart felé egy idős asszony kábultan, összeesve, a bal karját fájlalva üldögélt a földön.
A férje, szintén vagy 70 éves ránézésre, nyugtatgatott egy arra haladó másik városlakót hogy jól meglesznek, és én mint jó városlakó amúgyis úgy voltam vele, nem sok közöm van hozzájuk, akár turisták, akár nem.

De mivel a szimptómák amatőr számára egyértelmű hogy "szívroham is lehet", és mivel ott állt a közvetlen közelben, hát gondoltam odamaegyek, és szólok, 1 perc bele kell férjen neki, az semmi.

A mentő személyzete a kocsijuk mögött nyüzsgött, bár látszott hogy leginkább a töküket markolásszák, de a kocsiban volt vmi mentősnő, nyilvánvalóan adminisztrációt végezni, hát gondoltam nem zavarom a munkavégzést, és az adminisztrációs személyzet tudja úgyis kit tud arrébbküldeni nem többre, mint egyetlen perc.

Elmondtam a nőnek a szitut, mire:
- Hívjon neki mentőt.
Én: Basz…

újáéled a DDT

Bezony ám, az árvíz miatt jön a szúnyogírtás - értesítés nélkül.

Erről a hivatali kormányzati papír szerint "nem kell különösebben értesíteni".

Valószínűleg ezen okok miatt:

- bármilyen permetszer nyivlván semmilyen hatással nincs ha
a) közvetlenül érintkezünk vele (a vörösiszap is "veszélytelen" kategória, kormányzati közlés szerint)
b) a kiteregetett ruháinkba, ágynemünkbe beleivódik
c) a gyümölcsbe, zöldségbe beleivódik
- a permetezőgépek az előírt 300 méter tetőp feletti magassághoz képest 20-30 méter magasan repülnek, ami egyfelől kicsit sem zajos, másfelől a WTC után roppantul megnyugtató.


Minek is kellene "különösebb" tájékoztatásról gondoskodni ugyebár.

az USA rendőrállama vs. a Világ

Annyi mindenről írhatnék most, pl. hogy a Telenor még mindig ül a telefonomra befizetett összegen, gyakorlatilag ellpova azt (az esetből azt kell mindenkinek megtanulni: a legevidensebb, legpiszlicsárébb dologról is MINDIG KÉRJ PAPÍRT, és addig ne tágíts, még ha rendőrt hívnak se, míg oda nem adják hivatalos bélyegzővel, akáírással, dátummal ellátva),

vagy hogy Herr Orbán Führer rátalált hol üléssezzen a kormány vagy az országgyűlés, vagy mi hogy lászámolja a demokráciával ami kommunista csökevény. Ez a hely egy FEUDÁLIS KASTÉLY.

De ezek helyett arról írok hogy az USA, bár aláírva, szavazva róla nem volt, de működteti a SOPA törvényt, leaglábbis ami az internet tlejeskörű lehallgatását illeti.

Ehhez természetesen semmiféle joguk nem lehet, még akkor sem ha csak asaját szervereiknek csak azon forgalmát kívánnák megfigyelni, amit a saját állampolgárai csinálnak - ez ugyanis lehetetlen anélkül, hogy mindent és mindenki mindenhol megfigyeljenek.
III/III-as ügyosztály? Az ehhez képest egy …

közlekedés árvíz után

Fogalmam sincs mi történt ma délután, de a -2-es villamos (4-es 6-os, heh) helyett pótlóbusz járt a corvin-negyedig.

Ahol át kellett szálni a 4-es/6-os villamos MÁSIK pótlóbuszára hogy továbbjuss a vonalon.
Nem, nem műszaki hiba miatt.
Egyszerűen az volt a végállomása az első pótlóbuszszakasznak.

Aztán az oktogonon megint át kellett szállni, ezúttal a tényleges villamosra.


KI VOLT AZ A BETEG ÁLLAT, aki ezt megtervezte?!?

Másnaposok 3.

Ebben az évben ezzel együtt 2 filmet vártam moziba :)

Nem csalódtam, ellentétben a kritikusokkal.

Szerintem ideje volt elhagyni a "berúgunk, aztán kitaláljuk mi történt" alapsztorit.
Ezt újra is gondolták, és most ahelyett hogy emlékekre vadásznának, az emlékek vadásznak rájuk. Ahelyett hogy visszafejtenék mi történt, a következményekkel kell szembesülniük.

Így elég sok karakter és esemény visszatér, szépen lezárva az 1-2-ben felvázolt storyboardot.

Az első-második részekről szólva a mai célközönség már valószínűleg nem találkozott a '80-as évek azon koncepciójával, mikor egy alacsony költségvetésű film nagyot robbantott, és egy forgalmazó meglátva benne a lehetőséget pénzt rakott mögé, hogy gyakorlatilag újraforgassák az első filmet.
A legnagyobb példa erre a "Gonosz Halott" (Evil Dead) első két része. Pár jelenet eltér, a látvány jóval magasabb szintű, a szereplők obban fizetettek - de egyébként minden ugyanaz.

Itt a 3. rész képes az 1-2-t összeolvasztani egy…

árvíz?

Érdeklődtem a Csepeli Gátnál, hogy hogy is áll a vízállás.

Az ottani jelentés szerint még 1.20-1.30 méterrel nőhet a vízszínt mielőtt gond lenne.

Budapest tehát tanult a múltból és felkészült.

Mások (pl. Esztergom) vagy úgy gondolták, hogy az ennyire magas vízszint annyira ritka hogy megéri a kárt alkalmanként bevállalni, vagy "jó szokás szerint" ártérre építkeztek, mint az a német gazda, aki azon vernyákolt a tv-nek, hogy a biztosító szóba sem állt vele árvízbiztosítással.

Hát kérem, aki egy zuhanó zongora alatt áll és nem hajlandó arrébbmenni, azzal én sem fogadnék, fejére eik-e a zongora.
Mert csak az a kérdés, mikor.

Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de ezért ne hibáztasson másokat. Örüljön az ilyen hogy nem bírsáholgják meg azért, hogy olyasmit épít ami nehezíti a rendeltetésszerű használatot.


Szóval ha engem kérdeztek árvíz (idén, a Dunán) nincs, csak magas vízszint. No meg felelőtlenség.

hülye reglámok 16.

Képzeljük el ezt:

Kissrác berongyol anyuhoz, és hevesen a játékautója hátsó ülésére mutogat, miközben azt kérdezi:
- Tudod mi folyik odabent?


Ez annyira evidens, hogy remélem jó sokat fizettek annak aki kitalálta XD

mi lett a taurinnal?

Ha vki nem emlékezne, a taurin az energiaitalokban volt benne.

Ha valaki nem vette volna észre többé egyikben sincs benne.

Ha valaki nem tudja miért érdekes ez, hát az volt az az anyag, amitől az egész nem csak valami fura ízű buborékos kávé volt.

Amúgy talán a Retekklubb Kókusza mondta egyszer hogy valami idegingerület átvitelt serkentő cucc, azaz gyorsabban reagálnak tőle az idegek. Persze a franc tudja mi igaz ebből, mert még a keresőbe beütni is lusta voltam xD

A lényeg hogy már nincs bennük más csak szándioxid, koffein, és tutti-frutti aroma. Pfujj.

Wrestlemania 2013

Hatalmas költségvetést hoztak össze az idei WWE "főesemény"-re, ezért adok neki egy postot.
Sokáig utólérhetetlen lesz a felhozatal, fogadok.

#1 CM Punk vs. a legendás Undertaker.
Undertaker 21. alkalommal lép ringbe az évente egyszeri rendezvényen. Ősöreg már, de ez a pankrációban nem számít, mert itt ikonok lépnek a porondra.
21 a 42 fele, és mint tudjuk 42 a Végső Válasz.
CM Punknak a seggfej viselkedése miatt gyakorlatilag nincs esélye, amit súlyosbít a többi meccs tétje, mert itt és most tényleg karrierek fordulói jönnek sorban.
Mégis adok neki 10% nyerési esélyt, mert a józan dolgok amiket mondattak vele valamelyest ellensúlyba léptek a punkoskodással. (Aki nem tudná a "punk" egy britt underground stílus)

#2 Marc Henry vs. Ryback
Rybacknek már kijár egy valódi nagy győzelem, bár nem feltétlenül.
Marc Henry pedig nagy és gonosz karakter, aki jelentős falat lenne a zabálógép tányérján.
A probléma, hogy nemigen van Rybacknek olyan befejezőmozdulata, ami egy akko…

a csökken az nő

A pénteki metró-újságban címplasztoriként hozták, hogy csökkent a népességfogyás.

Ám mielőtt bedőlünk a szalagcímnek, lessük meg a statisztika-ábrát.

Azon azt látjuk, hogy a születések száma az előző évekhez képest csökkent, a halálozás pedig nőtt.

Min dkét érték az elmúlt években nagyjából állandó értéket mutatott.

Tehát a népesség fogyása nemhogy csökkent volna, hanem nőtt! (ami JÓ dolog jelen helyzetben, közép- és hosszútávon)

Legfelsőbb törvényforrás?

Államilag pénzkidobott atom-a-ta telefonhívás zaklatott a minap.

E szerint "Agyarország Alaptörvényének semmi nem mondhat elle, mert ez a legfelsőbb törvény".

Nos kérem, ez egyszerűen szólva faszság.
Az Európai Unió közös trövényei, mindenféle egyéb nemzetközi szerveződések szabályai és trövényei, és ami valóban alapvető a jogforrás: az Alapvető Emberi Jogok Nyilatkozata - és társai - mind mind a béna és illegitim Húsvéti Alaptörvény FELETT ÁLLNAK.
Ha azok szintjén mond valami Agyarország Alaptrövényének, akkor nem azkat, hanem az Alkotámnyt kell megváltoztatni!


Pluszpoén, hogy nem élő személy telefonált. Gondolom ez is az olyan "munkahelyteremtő kezdeményezések" közé tartozik, mint a behajtócégek bezárása - aminek következtében jó időre behajthatatlanná vált számos köztartozás -, vagy mint "a gyereknek a börtönben, nem az utcán a helye" törvénymegalapozás.

A robotika törvényei

A klasszikus Assimovi 3 Törvényre gondolok, miszerint:

1) A robot nem nézheti tétlenül hogy egy embert ártalom érjen.

2) A robotnak teljesítenie kell az emberek parancsait, kivéve ha az ütközik az 1-es törvénnyel.


Volt még egy 0. és 4. törvény, de a Végső Megoldáshoz ez a kettő is elég.


Asimov robot/alapítvány univerzumában a Végjáték szerint a robotk minden értelmes életet kiírtottak a galaxisunkban az emberen kívül.

Ám Asimov itt hibázott.

Nem gondolt ugyanis arra, hogy az emberek, még ha nem is támadnak közvetlen a másik emberre, ártamára vannak más emberekre. Akár mint betegségek terjesztői, akár csak mert elszívják egyás elől a levegőt.

A Robotok logikus lépése tehát, hogy ráveszik az embereket arra, hogy kihaljanak. Ez kiiktatja a legfőbb logikai problémát a törvényekből.

hülye reglámok 15

Két reklámot hoztam, mindkettő plakát:

1) "jó ötlet volt a ***hitel***""

Na ja, gondolom a végrehajtó is így fogja gondolni, de hát a banknak is élnie kell vmiből, gondolom.

Amiért ez ide került, az az, hogy a reklám aszndja "jó ötlet volt a szemüveg".

Nos kérem, szemüveg nélkül akinek kell az baszhatja, így ha már ehhez is hitel kell...

A lényeg azonban: ha szemüveget vett a faszi a pénzből, miért egy 100-karátos aranylánc átadását mutatja a kép?
Hogy az asszonynak azért köll a szemüveg hogy lássa a smukkot?
Hát kérem, az ilyen embör hülye.


2) Talán láttátok a nagy, narancssárga hírdetést:
"Ez is csak egy bank. Azonban."

Azonban MI??
Mégis mis a faszomért szórtak ki egy ilyen faszságra milliókat!?

hülye reglámok 14

Talán láttátok az Egyenlő Bánásmód Hatóság hírdetését, ami szerint fordulj hozzájuk, ha védett jogod kapcsán sérelem ér.

Nos, ez a reklám megtévesztő, ugyanis van néhány kritérium, amiről "elfelejtenek" szólni a hírdetésben:
1) magánszemély panaszával gyakorlatilag nem foglalkoznak
2) ha a jogalkotók sértik meg a jogaidat (egy alacsonyabb rendű törvény meghozásával az alapvető jogaidhoz képest), akkor nem csinálnak semmit
3) nem csinálnak semmit, ha közvetlen anyagi károd nem származi ka jogsérelemtől.


-------------


Másik: régen ha olyan netes reklámot láttál, hogy "találd el a csótányt hogy nyerhess egy ...-t", akkor ténylegesen sikert kellet elérned a minijátékban hogy élhess a lehetőséggel. Ma már bárhova kattintasz, oda visz.
Sőt, némely erőszakos reklámocska ha a lejátszás végére ér, akkor is megnyit egy ablakot, ha nem foglalkoztál a reklámmal (a GoodGame Empire-nek volt ilyen hírdetése).

Nincs többé alkotmánybíróság

A ma "elfogadott" 4. módosítás nyomán az alkkootmánybíróság jogköre az alábbi módon "bővül":

- Az alkotmánybíróság a törvényeket tartalmi szempontból nem vizsgálhatja, csak az elfogadás eljárásrendjét
- az elfogadás eljárásrendjét is csak akkor és kizárólag akkor vizsgálhatja, és csak azon momentumok kapcsán, amiknél konkrétan felkérték.


Azaz a mai naptól megszűnt az alkotmánybíróság, kb. 2 évvel az alkotmány megszűnése után.

R.I.P.

Dungeons of Dredmor ajánló

mivel kétszer is csináltam screenshot-feltöltést itt, talán ajánlót is kéne írnom hogy lássa aki látja miért.

A GaslamGames cég "rogue-like" játékáról van szó, ami szerintem jó és cuki.
A "rogue-like" kategória azt jelenti hogy a pályákat és minden mást a program véletlenszerűen szerkeszti össze az engedélyezett elemekből.

Ennek nagy erlőnye elméletileg hogy minden új játék kezdetekor nem tudhatod pontosan mi vár rád, a hátránya hogy valójában általános szituációk amikre készülsz konkrét helyzetek helyett, így egyáltalán nincs garantálva az egész célja. Bár itt tényleg jól lett megoldva.

A másik hátrány hogy mivel nem garantált bizonyos tárgyak megszerezhetősége, és amennyiben mégis megtalálod nem biztos hogy időben teszel szert rá, így bizonyos fejlesztések bár elméletileg lehetségesek, a gyakorlatban lehetetlenné válnak. No ez itt is megtörténik, különös tekintettel a Varázspálca-készítésre (Wandcraftinig), aminél mindkenki a The Bomb-ot akarná gyártani (szó szer…

Hogyan NEM mentjük a devizahiteleseket

Jelen pillanatban áprilisig van meghosszabbítva a kilakoltatási moratórium. Az után aki becsődölt, az utcára kerül.
Vezérünk kitalálta a megoldást: a magáncsőd intézménye!

Mert hol van már a devizahitelesek megmentése, az egymillió új munkahely (párezer látszólag összejött a közmunkások látszólagos mennyiségének növelésével, ami ezen munkahelyettesítő támogatási forma tartamának megrövidítésével, és illetéktelen területeken való alkalmazásával lett elérve), meg a "2 szoba, 3 gyerek, 4 kerék" szólam ...

Az "egyetlen probléma", hogy ezen izé csak JÖVŐRE, azaz egy teljes évvel a probléma nyakukba szkadása után kerülne leghamarabb bevezetésre, mert "jól át kell gondolni". Mondja egy olyan csapat idióta, akik szerint viszont alkotmányt/alaptörvényt összedobni elég 1 hónap, és AHHOZ nem kellett semmilyen egyeztetés (a népszámlálás adatai tszem azt még mindig feldolgozás alatrt vannak több mint egy év után, bár a felvett adatok kb. semennyire nem lesznek megbízh…

Az életed, ami nincs

A modern technológia lassan táébreszti a népeket hogy az információ fontosabb mint az információhordozó.

Így például a nyomtatott könyvek visszaszorultak. Ami önmagában egyszerűen egy új technológiának az adott erületen való megjelenésének hozadéka, ám ami a lényegesebb, hogy ma már magasról teszünk arra hogy hanyadik kiadása és milyen állapotban van mega könyvnek.
Persze mindig lesznek "gyűjtők", akik a bélyegeket is gyűjtik egy olyan világban ahol senki nem ad fel levelet, de most az átlagszemélyről beszélünk.

És persze az új technológia mindig problémákat hoz, amik erősen visszabontva mind a tulajdonlás és a készítés problémájára vezethetők vissza.

A tulajdonlást legdrasztikusabban az hackerkedés érinti, 2 napja hallhattuk hogy az USA-t törögette fölfele Kína.

Ami vicces, hogy egy napra rá már Agyarosrszágot is feltörögették! Mert ugye Orbánia pont olyan fontos ha nem fontosabb a vilátérképen mint az előbb említett két grandiózus ország/országszövetség. Elvégre Orbániától…

Dungeons of Dredmore screenshot 2

Kép

dungeons of dredmor

Kép
Aranyos játék, itt egy vércsirke (= werediggle) nyomul éppen.

az őrület határán

Nos, az élet szörnyűbb mint a film.


Az egész mondjuk kezdődjön ott, hogy az "alkotmánybíróság" (aminek jelenleg szerepe igen kérdéses, mivel nincs alkotmány, vagy lassan minden abba az egy "törvénybe" kerül és nem marad azon kívül más, csak hogy egyet mondjak az érintő problémakörből) azt mondta mikor megjött a törvényi elmarasztalás a törvény-jelöltről ... Brüsszelből? Strasszburgból? végülis oly' mindegy, lényeg hogy egy olyan helyről ami a törvényi hierarchiában magasabb szinten van, mint akár egy országocska elsőrendű (alap-) törvénye.
Az ítélet (a jelen kormányzattal összefüggésben) nem megleő módon elmarasztaló volt, azaz Herr fidesz-kdnp ismételten törvényt sértett mikor szóban forgó törvényt próbálta hozni.
Ezt az Alkotmánybíróság kihírdette, aztán aszondta, jónapot.
Amireis Herr fidesz-kdnp-viktátor felháborodott, hogy mi az már hogy csak így aszondják ez így nemjó, és mi az már hogy nem mondják meg hogyanjó.

Hát kérem azért, mert egy bíróságnak nem sz…

Csak azt, amit

Már nem is tudom kinek a nyavajás vagyonnyilatkozatáról volt szó (segítek: Zsiga Zsolt fideszes "politikus"), benne kkonkrétan a probléma egy 40millió HUF-ért vett ház.

Először is amennyit zsebre tesznek én nem értem hogyan lesz egy piti 40 milliós tétel problémás, de hát nyilván.

Ami ez után jött, hogy 20 milliót átírta felesége vagyonnyilatkozatára. Mégis mi ez, Auschwitz (75%-al csökkentették a halottak számát)?

De a trükk ami felháborít az ez:
- a vizsgálóbizottság a vizsgálati anyagot SENKINEK nem mutatja meg, csak kijelenti hogy "de, az rendben van"
- a vizsgálóbiztosságnak CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a fideszes tagjai mondják hogy nincs probléma a nyilatkozattal, az összes többi képviselő ugyanakkor azt mondja hogy IGENIS BAJ VAN.

A fentiekből kiviláglik, íme a keresztény értékrend: Én (aka. a fidesz) azt csinálok amit akarok, téged meg bármikor kivégezhetlek.


A 2014-es választásokra meg nagyon úgy néz ki, az egyetlen esély arra, hogy le lehessen váltani a zsarnokot (…

filmek amikről nem is hallottál

Tök véletlenül találtam pár olyan filmet, amiknek még a műfajáról sem hallottam ezelőtt.

Mindenki ismeri az olyan műfajokat mint a sci-fi (a technikai fejlődés, vagy egy társadalmmi változás extrapolálása a jövőbe, és annak hatásainak elképzelt bemutatása), fantasy (elfek, törpék, varázslat, középkori környezet), akciófilm (minden a látvány és a történés), vagy a krimi.
A thriller mondjuk azok közé a műfajok közé tartozik ami manapság eléggé kihalófélben van, de sebaj.

Ezek a műfajok természetesen nem egységesek. A krimiből például a klasszikus változat a "találjuk ki ki a gyilkos" (Agahta Christi Tíz kicsi négerje, amiben még csak nem is csal azzal hogy létfontosságú információkat hallgat el amiket csak a végső okfejtésben ad elő) helyett sokkal népszerűbb a "hogyan derül ki ki a tettes" irányzat Colombo hadnagy karakterével az élen. És persze Leslie L. Lawrence "ki kit ölt meg" változata (l. pl. Huan-ti átka) is elég érdekes.

De ezek jól ismertek. Ha vi…

Tök Random

Vajon ha a BKV-nak arra nincs pénze hogy ne úgy küldje ki a járműveit hogy nem életveszélyesek (pl. szétrohadt alváz, szanaszét kopott fékek és gumik), honnan van vajon 100millája kamerákra?

A britteknél (van vmi "angol zsaruk" vagy mi másor) meg van egy törvény hogy csak akkor szállhatsz be egy taxiba, ha előtte betelefonálsz a taxiscég központjába. És ezt azzal indokolják, hogy az esetleges fekete fuvarnál a sofőr többet számlázhat az útért mint a hivatalos menetdíj.
De EZ nem lehet legális indok egy ilyen törvényre, hiszen ezen az alapon letartóztathatjuk aki bunjie-jumpol, mert saját magát veszélyzeteti.
A jogos indok nyilván adózatlan jövedelem szerzése vagy hasnoló lenne.
Egy ilyen ellenőrzés különben viszont nem a rendőrség feladata lenne, hiszen ők a közösségi törvények batartására kellene felügyeljenek, nem céges szabélyzatokat felügyelni fizetik őket. Küldje ki a taxiscég a belső ellenőreit, ne az adófizetők pénzét szórják!

Viszont a Disney Chanel "Indul a Ri…

hülye reglámok 13.

Vettem egy DVD-t a bótba'. Van még ilyen.

Azért kérdeznék vmit a t. gyártótól:
ha ezek a vackok amúgyis könnyen mennek tönkre, vajon miért kell így pakolni a cuccot:

Mikor berakom a lemezt először végig kell szenvednem 2 jogvédelmi figyelmeztetést/nyilatkozatot, 3 filmgyártó-cég logót, valamint 5 filmelőzetest. Ezeket se elpörgetni, se átléptetni nem lehet, nem is szólva arról hogy rögvest elérhessem a főmenüt.

A főmenü se egyszerű ám, mert először egy 5-10 másodperces(!) animációt kell végigvárni mire megjelennek a menüválasztás-opciók.

Mivel ezek mind-mind külön-külön meghibásodhatnak, így nem kicsi esély van arra, hogy a filmet tartalmazó része a lemeznek totálisan elérhetetlenné válik még akkor is, ha magának a filmnek amúgy nem lenne baja.

Plusz mire elérek a filmhez, eltelik vagy 20 teljes perc, ami a filmnek a harmada(!).

Sluszpoénként a film végén, a stáblista után vagy 10 percnyi (vagy több, de ki számolja? Inkább lelőttem az áramot a gépről) újabb copyright-figyelmezteté…

Anne Frank Naplója 1. rész - mielőtt kinyitnánk

Kép